Szatmárnémetitől Martonig

2020.07.26. 20:00

Patkós Csaba mindig azt csinálta, amit szeret: a foci mellett maradt

Patkós Csaba nevét mindenki, aki a megye labdarúgásában él és tevékenykedik, ismeri. A Martonvásár csapatát húsz évig irányító, Szatmárnémetiből elszármazott szakember most már kizárólag az utánpótlásban dolgozik, de nem tett le arról, hogy egyszer felnőtt csapatot dirigáljon.

Káldor András

Patkós Csaba mostantól a fiataloknak mutatja a jó irányt

Fotó: Kricskovics Antal

Patkós Csaba azon kevesek közé tartozik, aki Erdélyből áttelepülve idejekorán, 1990-ben, a rendszerváltás után lépett pályára a magyar élvonalban, elsőként a Ferencvárosban. Ezt követően megfordult több hazai klubban és külföldön is, de igazi otthonra Martonvásáron lelt, ahol több generáció került ki a kezei alól, és nem utolsósorban több jelentős sikert ért el a csapat élén.

– Nálunk az egész család futballozott! Apámék heten voltak fiútestvérek, és a többség focizott, így megvolt a kezdő löket számomra már korán. Örököltem a génekkel a fociszenvedélyt. A városunkban egy NB I-es és két NB II-es csapat volt, emellett az iskolákban komolyan foglalkoztak az utánpótlással, a líceumban pedig, ahová jártam, csináltak egy focisulit, ahol szó szerint oktatták a sportágat. Gyerekként négy-öt évesen már játszottam, nem voltam 16 éves, amikor az AS Somesu gárdájában kaptam lehetőséget. Majd a szatmári FC Olimpiában is szóhoz jutottam – tudtuk meg.

23 évesen, a lehető legjobb korban került át Magyarországra, a Ferencvárosba, és Debrecenben bemutatkozhatott az NB I-ben.

– Szatmárban a többség a Fradinak szurkolt, csodálatos volt az Üllői úton játszani. Itt Simon Tibor karolt fel és segített a beilleszkedésben, mellette kiváló viszonyban voltam Páling Zsolttal, Keller Józseffel, Keresztúri Andrással, Horváth Dezsővel is. Öröm volt itt játszani, jó edzői stáb irányított bennünket Nyilasi Tiborral az élen.

Bajnokságot és kupát nyert Nyilasi Tibor irányításával, 35 meccsen lépett pályára a zöld-fehéreknél, majd később egy idényt lehúzott Németországban, Svájcban, majd a Csepelben is bemutatkozhatott Varga István hívó szavának engedve, miközben letelepedett Martonvásáron. Százhalombattán is kipróbálta magát, ott a volt fradista Tepszics Ignác vezette csapatnál, ahol több szezont is lehúzott, igazi családra talált. Akárcsak a BKV Előrében, ahol végül szögre akasztotta a focicsukát 34 évesen. Dajka Lászlónál annyit kellett a felkészülés során futnia, hogy két porckorongja elmozdult, ez jelentette pályafutása végét, bár igazi családtagként élte meg ezeket az éveket is.

Patkós Csaba mostantól a fiataloknak mutatja a jó irányt
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

– Megszenvedtem ezt az időszakot, de semmiért nem cserélném el azt a közel húsz évet, amit lehúztam a pályán!

A BKV Előrében sérülése miatt az utánpótlásnál kezdett el edzősködni a szakirányú képzések után, de a felnőtteknél is dolgozott Dajka segítőjeként az NB I/B-ben. Martonvásáron megye kettes csapatot vett át, és fokozatosan előrelépkedve stabil megyei I. osztályú és NB III-as csapatot irányított – húsz évig.

Nem véletlen, hogy a tudósítóknak az edző nevét állandósítani kellett az összeállítások végén, most azonban ez a sorozat megszakadt.

– Gyönyörű időszak volt, de sajnos felnőttszinten egyre nehezebb körülmények között működtünk. Amire nagyon büszke vagyok, hogy Jakab Elek, a Bozsik-program megyei instruktora keresett meg 2000-ben, hogy indítsam el a programot Martonban. Tisztában voltam azzal, ha valaki érvényesülni akar a sportágban, azt akkor időben kell elkezdeni. Ez annyira jól sikerült, hogy rengeteg gyerek csatlakozott hozzánk. Igaz, ezt a helyi vezetés nem nézte akkor jó szemmel, önerőből tartottuk fenn, de a szülők segítségével megalakítottuk 2004-ben a Mustang SE-t. Ez a nevelőegyesület lett a megyei I. osztályú csapat bázisának alapja. Sok bajnokcsapatom volt, ahonnan sok gyerek elkerült az élvonalba.

Talán azt az egyet bánja, és nem véletlenül elérzékenyülve mondta, hogy több időt kellett volna a családjára fordítania.

– Az utóbbi időben tapasztalt egyre nehezebb háttér miatt meghoztam egy döntést, felálltam a felnőtt csapat kispadjáról. Sajnáltam, hogy így alakult, de változtatni kellett. Kápolnai Csaba elnök – akivel sok sikert értünk el – lemondott, és inkább a gyerekekkel foglalkozom a továbbiakban a Mustang SE-ben. Emellett pedig Iváncsán ugyancsak fiatalokkal dolgozom jelenleg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!