Matuz János hatodik éve rendezi Székesfehérváron a két nagy nemzeti ünnep előadásait

Matuz János hatodik éve rendezi Székesfehérváron a két nagy nemzeti ünnep, az október 23-i és a március 15-i ünnep belvárosi előadását. Az első időszakban színházi keretek között szervezte csapatával a programokat, majd komplett iskolai közösségekre formálta át a projektet, ami – mint mondja -, jó választásnak bizonyult, mert így az iskolák magukénak tudták érezni a produkciót.

- A színházi időszak alatt feltérképeztem a város összes általános és középiskoláját, így körülbelül tudom, hol milyen típusú munka folyik az egyes intézményekben, amelyekben mindig a tanárok segítségével hozzuk létre az előadáshoz szükséges gárdát. Nekem ezek az események arról szólnak, hogy egy iskola az adott program keretében a lehető legszélesebb körben mutassa meg a saját arcát a közönségnek. A Telekivel is így volt ez – amelyről három dolgot lehetett tudni: hogy van egy kiváló vegyeskara, egy színjátszó csoportja és van egy Csengey Mártona. Nem szoktam egyébként kiemelni diákokat, de Csengey Márton személye perdöntőnek bizonyult ebben az idei előadásban. Az én Petőfim koncepciója csak miatta jöhetett létre – szögezi le Matuz.

Csengey Márton nagyapja ugyanis Csengey Dénes, az MDF alapítók egyike, aki a rendszerváltó nagy alakok egyike a magyar közéletben. – Nagyon sokféleképpen megírtam már március 15-ét, ez lesz tehát a hatodik, sokféle titkot sikerült belőle kihámoznom, mindig új és új összefüggéseket keresve. Csengey alakjával végre sikerült megírni azt a március 15-i előadásmenetet, melynek főszereplője Petőfi Sándor – az ember, akinek a személyes, ellentmondást nem tűrő akarata és hite volt az, ami mozgásba hozta és mozgásban tartotta a márciusi eseményeket. Ennek az embernek a titkát, erejét szerettem volna az előadásban megmutatni.

Azt tudjuk, a március 15-e '48-ban arról szólt, hogy aznap hajnalban néhány ember felkelt, este pedig az egész ország felkelt. Ez olyan ritka együttállása a csillagoknak, ami az európai történelemben is párját ritkítja. Ennek a ritka együttállásnak a hőse egyértelműen Petőfi Sándor, akit Csengey Márton játszik – aki ebben a szerepben saját rendszerváltó nagyapjára emlékszik vissza, ezért aztán bizonyos áthallások és átjátszások vannak az 1848-as események és az 1989-es rendszerváltás között. Petőfi naplóját és Csengey Dénes politikai beszédeit is felhasználtam az idei szövegkönyv megalkotásához. Így Márton igazából kettős figurát alakít: játssza Petőfit és megidézi a saját nagyapját. Ez maga a koncepció, amely egy nagyon ritka lehetőség volt, s jövőre meg is mutatjuk a nagyközönségnek.

Matuz elsődleges alkotótársa Cserta Balázs, akivel évek óta együtt dolgozik. A darabhoz idén új zenéket szerezett Szirtes Edina, így – fogalmaz a rendező – a magas minőségű zenei anyag az ország összes színpadán megállná a helyét – melyek egy részét a Teleki vegyeskórusa tolmácsolja, más része pedig komponált zeneként jelenik meg a darabban.

Csengey Márton, alias Petőfi Sándor, a főszereplő így mesél: – Nagyrészt a Petőfiben játszódó eseményekről szól az előadás, hogy benne hogy épült fel az egész, született meg benne a gondolat, s hogyan hozta folyamatosan a jobbnál jobb döntéseket. Ha csak egyet is hibázott volna, nem jöhetett volna létre a forradalom, nem tudott volna ennyi embert maga köré gyűjteni és tűzbe hozni. Van benne egy mondat: „A nép már megérett a változásra, csak kell valaki, aki az élére áll, felemeli a fáklyát s ha kell, maga is lángba borul„. Ez jellemzi az egész darabot, ahogy Petőfi mindennek odaáll az elejére, lelkesít és összefog.