Irányban az Alba Aréna!

2020.05.20. 07:00

Kormányzati start a fehérvári jeges multifunkcionális csarnoknak

Katalizátorként hathat az Alba Aréna felépülésére a kormány Gazdaságvédelmi Akcióterve. Indulhat a kivitelezési közbeszerzési eljárás!

Majer Tamás

A tervek már készen állnak!

Fotó: FMH-archív

A Magyar Közlöny május 18-i 113. számában olvasható 1245/2020. (V. 18.) kormányhatározat támogatja a multicsarnok-beruházást. Teszi mindezt „a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében, összhangban a Modern Városok Program célkitűzéseivel.” A határozat értelmében a kormány egyetért azzal, hogy a csarnok központi költségvetési támogatás felhasználásával megvalósuló önkormányzati magasépítési beruházásként valósuljon meg, továbbá azzal, hogy a fehérvári önkormányzat „a Beruházási Ügynökség közreműködésével a beruházás megvalósítása céljából írjon ki és folytasson le feltételes kivitelezési közbeszerzési eljárást.”

Továbbá ugyanezen kormányhatározat felhívja az emberi erőforrások miniszterét, Kásler Miklóst arra, hogy „a beruházás megvalósítására lefolytatott feltételes közbeszerzési eljárás eredménye alapján készítsen előterjesztést a kormány részére a beruházás megvalósításáról, a kivitelezéshez kapcsolódó kötelezettségvállalási összeg és a kifizetések ütemezésének bemutatásával.”

Döntött a kormány, indulhat a multicsarnok közbeszerzési eljárása

A térség legnagyobb multifunkcionális létesítményéről és a magyar hoki fellegváráról van szó. A mostani helyzetben kiemelkedően fontos, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv részeként megvalósuló beruházás közvetve és közvetlenül több ezer embernek ad majd munkát a következő mintegy két és fél évben – írta közösségi oldalán május 19-én Cser-Palkovics András polgármester.

Mint ismert, a Budai út városszéle felé lévő részén lévő terület megvásárlásához, tervezéséhez a kormány a korábbiakban már félmilliárd forintos támogatást nyújtott. A 6000 fő befogadására alkalmas csarnok tervei tehát készek, sőt, egy nyertes kivitelezési közbeszerzés is volt már rá, de akkor nem született megállapodás.

A tervek már készen állnak!
Fotó: FMH-archív

Mint azt 2018 szeptemberében lapunk is megírta, a város közgyűlése zárt ülésen választotta ki a multicsarnok, az Alba Aréna majdani kivitelezőjét. Az úgynevezett feltételes közbeszerzési eljárás eredményét októberben közölhették a nyilvánossággal. Attól volt feltételes, hogy a pozitív kormányzati döntés esetén lépett volna hatályba a szerződés. A nyertes a Market Építő Zrt. lett, a nettó vállalkozói díj 25,75 milliárd forint volt. Az akkori tervek szerint az „első kapavágásra” másfél évvel épült volna fel a csarnok. Függőben volt viszont még a teljes kormányzati támogatás, amely végül nem is érkezett meg.

2018 októberében Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter lapunk kérdésére azt mondta, „a kormány szeretné, hogy az Alba Aréna megépüljön, de el kell dönteni, hogy milyen műszaki tartalommal valósuljon meg. […] Az eredeti tervek és a közbeszerzési ajánlatban szereplő legalacsonyabb ár között is olyan jelentős a különbség, hogy ez a helyzet újabb felülvizsgálatot igényel.”

Fotó: FMH-archív

Cser-Palkovics András 2019. január 16-án a közösségi oldalán közzé tett bejegyzésében a csarnok kapcsán arról írt, hogy annak megnövekedett költségigénye, az építőipar eltúlzott árai miatt a fennálló ajánlatra nemet mondott a kormány. A polgármester azonban már akkor kifejezte, hogy a későbbiekben, vállalható áron megvalósulhat a beruházás.

Nos, mint írtuk, ezúttal is feltételes kivitelezési közbeszerzési eljárás kiírására van lehetőség. A csarnok felépülése szempontjából bízhatunk abban, hogy ezúttal alacsonyabb lesz a vállalkozó díj.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!