Koronavírus Fejérben

2020.05.14. 07:28

Kilenc milliárdos mínusz Fehérváron, beinduló toborzások – Ezek voltak a szerdai nap legfontosabb hírei

Fejér megyében a beazonosított fertőzöttek száma mindössze egy fővel nőtt csütörtök reggelre, tehát összesen 339 koronavírusos beteg van megyénkben a hivatalos tájékoztatóoldal szerint.

feol.hu

Szerződéses és tartalékos katonai pályára is van lehetőség

Fotó: Fotó: Nagy Norbert (FMH-archív)

 

Fotó: koronavirus.gov.hu

Újranyit a bicskei piac

Az enyhítésnek köszönhetően Fejér megyébe szépen lassan újraindul az élet, egyre több szolgáltatás vehető igénybe és sorra nyitják meg kapuit az eddig zárva tartott boltok, piacok, vendéglátóhelyek

Így tesz a bicskei piac is, hiszen péntektől újra elérhetővé válik a lakosok számára – írja közösségi oldalán Bicske Város Önkormányzata.

Természetesen szigorú szabályok vonatkoznak az oda látogatókra:

  • Csak a főkapun lehet bemenni, a Bicske Kertvárosi Polgárőrség tagjai az időkorlátozást figyelembe véve engedik be a vásárlókat.
  • A bejáratnál lesz kézfertőtlenítő szer, melyet mindenkinek javasolt használni.
  • A piac területén a maszk és a védőkesztyű kötelező!
  • Az üzemeltető arra kéri a vásárlókat, hogy az egymás közötti 1,5 méteres távolságot tartsák be.
  • A büfénél csak elvitelre szolgálnak ki, helyben nem lehet fogyasztani.
  • Visszaszorul a készpénzhasználat?

    Március 2-án végül hazánkban is elindult az azonnali fizetési rendszer, így a világjárvány érkeztével beálló fizikai korlátozások elvileg már nem érintették szükségszerűen és közvetlenül a lakossági pénzmozgásokat. Az internetes és mobil banki szolgáltatások igényebevételével elektronikusan és azonnal rendezhetővé váltak akár a magánéletben realizálódó pénzügyi mozgások is, a konyhapénztől a zsebpénzig.

    Kilencmilliárdos nadrágszíjhúzás Fehérváron?

    A legrosszabb forgatókönyv szerint akár 9 milliárdos mínuszt is jelenthet Fehérvár számára a járvány miatti gazdasági visszaesés. Cser-Palkovics András polgármester szerint e hónap végére tételesen is tudható lesz, hol kell meghúzni a nadrágszíjat.

    A közösségi oldalon írt bejegyzéséből kiderül, a legrosszabb verzió szerint 9 milliárd forintot is kitehet az az összeg, amennyi hiányozhat a város költségvetéséből. Ez óriási összeg, akkora, ami 8-9 éve Fehérvár egész iparűzésiadó-bevételét jelentette.

    A járványhelyzet idején a legfontosabb természetesen az emberi élet és az egészség, és ez így is van jól. Most, hogy átléptünk a járvány második szakaszába, muszáj komolyan foglalkozni a gazdasági következményekkel is. Már eddig is jelentős átcsoportosításokról döntöttünk a költségvetésben. Május elején pedig a legnagyobb adófizető cégek közül több is arról tájékoztatott, hogy idén várhatóan jóval kevesebb iparűzési adót fizetnek majd, mint az előző években. Velük egyeztetve derült ki, hogy akár a 6 milliárd forintot is elérheti az iparűzésiadó-elmaradás. Rendelkezésünkre áll tehát már annyi adat, hogy a közvéleményt a kieső bevételek nagyságrendjéről tájékoztatni tudjuk. Fontos hangsúlyozni, ez az összeg még változhat, ahogy az idő előrehalad, és egyre több információ áll majd a rendelkezésünkre. Szeptember végére lehet igazán pontosan látni, mekkora is a cégek termelésének visszaesése. A tavalyi 20 milliárdos, rekordösszegű adóbevétel 48 százalékát egyébként tíz ipari cég fizette. Ezen cégek ipari teljesítménye tehát nagyban meghatározza a város bevételeit.

    Cser-Palkovics Andrással készült teljes interjúnkat itt olvashatják.

    Élet az utcán, a járvány óta

    A Székesfehérvári Kríziskezelő Központ – ahol nappali melegedő, éjszakai menedékhely és átmeneti szállás is van a hajléktalanoknak – a vészhelyzet kihirdetése óta szintén nem fogad kívülről érkező hajléktalanokat, s akik bent laknak, nem mehetnek ki. Kivéve azokat, akik igazoltan dolgoznak. Őket is ellenőrzik minden visszatéréskor, tehát megmérik a testhőjüket, és azonnal tisztálkodniuk kell – mondta lapunknak Zsabka Attila, központ vezetője. Hozzátette: valóban többen élnek most az utcán, mint a járványveszély előtt, de ők akkor is nyilvántartották az általuk ismert utcán élő embereket. Míg a számuk korábban 130 volt, addig most körülbelül 10-15 hajléktalannal több lehet kint a városban. Néhányan ugyanis elhagyták a kríziskezelőt, amikor megtudták, hogy március 16-tól nem mehetnek ki. Ezek az emberek sajnos sokszor látványosabb részeken, például lakótelepeken húzzák meg magukat.

    A kríziskezelő szociális munkásai az ő ellátásukról is igyekeznek gondoskodni, erre – a fenntartó önkormányzattal egyeztetve – öthetes programot indítottak. Tehát a már lezárult téli teajárat mintájára hetente egyszer csomagot adnak át az utcán élőknek, így a hajléktalanok egy hétre való konzervhez, egyéb tartós élelmiszerhez juthatnak hozzá. A kollégák jelenleg nyolcvankét csomagot adnak át minden szerdán (ennyien veszik át az ellátmányt), s ekkor osztanak ki egy-egy szájmaszkot és gumikesztyűt is. Valamint takarókat adnak, ha tudnak, hiszen még hidegek az éjszakák. Ilyenkor ők is védőfelszerelésben végzik a dolgukat – tudtuk meg Zsabka Attilától.

    Beindult a toborzás a megyében is

    A járvány miatt többen elvesztették munkájukat. Nekik is segítség lehet, hogy a tűzoltók, a rendőrség, a katonaság most a korábbinál is nagyobb lendülettel tartja toborzó akcióit.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!