Több millió forintnyi kár

2020.03.09. 14:00

Kaputelefon-rongálások a Palotavárosban – Vajon mi áll a háttérben?

Több palotavárosi társasházban is sorozatos kaputelefon-rongálások történtek az elmúlt hetekben. Az okozott károk javítási költsége már milliós tétel.

Héjj Vivien

A helyszínek között nem találni összefüggést, nem egy meghatározott útvonalon zajlott a rongálássorozat

Fotó: Laufer László

A Palotaváros több területén – például a Kelemen Béla és a Tolnai utcában – egyelőre még ismeretlen tettes rongálja a társasházak kaputelefonjait. Az üggyel kapcsolatban Schmöltz Miklós közös képviselővel beszéltünk, aki személyesen is érintett, hiszen több általa működtetett társasházban is előfordult károkozás.

Eleinte nem lehetett egyértelműsíteni a szándékos rongálást. Első körben felmerült az a lehetőség, hogy esetleg a szolgáltató által okozott túlfeszültség lehet a meghibásodás oka, de a vizsgálatok során ezt a lehetőséget gyorsan ki tudták zárni. Az első hiba nagyjából két és fél hete jelentkezett. Ekkor az érintett készüléket elküldték szervizbe, ahol teljes bizonyossággal meg tudták mondani, hogy külső behatás okozta a kaputelefon vesztét.

A feltételezések szerint az elkövető sokkolót használ, ami úgy megnöveli a voltszámot, hogy gyakorlatilag kisüti a kaputelefont. Gondolhatnánk, hogy a tettes célja, hogy bejusson a lépcsőházba, ám ez sem valószínű, mivel a kisülés után a kaputelefon lezár, és nem enged senkit bejutni az épületbe. Belülről ki lehet jönni a lépcsőházból, de az utcáról nem lehet bejutni ilyen esetekben. – Ilyenkor természetesen a lakók szólnak a közös képviselőnek. Sajnos több helyen problémaként merült fel, hogy mivel a mágneszárak nagyon megbízhatóak és biztonságosak, ezért sok lakónak már egyáltalán nincs kulcsa a lépcsőházhoz. Ezért előfordult olyan eset is, hogy a kaputelefon működésképtelensége miatt napokra nyitva kellett hagyni a lépcsőházat, mert másképp nem tudtak hazamenni a lakók – mondta el kérdésünkre Schmöltz Miklós, az egyik érintett társasház közös képviselője. Sajnos volt rá példa, hogy egy nyitva hagyott lépcsőházban lopás történt, de azt természetesen nem lehet tudni, hogy ez összefüggésben áll-e a rongálással, vagy az egybeesés pusztán a véletlen műve.

A helyszínek között nem találni összefüggést, nem egy meghatározott útvonalon zajlott a rongálássorozat
Fotó: Laufer László

A hiba általában úgy jelentkezett, hogy a hajnali órákban több lakásban is megszólalt a kaputelefon, mintha valaki felcsengetne. Ilyenkor mielőbb értesíteni kell a hatóságokat vagy a közös képviselőt.

Már most odáig fajult a helyzet, hogy a sorozatos meghibásodások miatt alkatrész – jelen esetben alaplap – hiánnyal is szembe kell nézni, ezért egyre hosszadalmasabb az okozott károk helyrehozása. Gondolhatnánk arra, hogy kaputelefon szerelő áll az ügy hátterében, aki ezzel szeretne üzletet csinálni magának, de Schmöltz Miklós szerint erre nincs reális esély, mivel viszonylag kevés szakember van a városban, így nincs túl nagy piaci verseny ezen a területen.

Cikkünk megjelenéséig nagyjából negyven-ötven kaputelefon esett a rongáló áldozatául. A helyszínek között az érintett közös képviselők nem találtak összefüggést, nem egy meghatározott útvonal mentén történik a rongálássorozat.

Egy kaputelefon megjavítása nagyjából ötvenezer forintba kerül, így jelen esetben összességében már többmilliós károkozásról beszélhetünk. Mivel a készülékek nagyrészt – főképp a hagyományos panel épületek esetében – külterületen helyezkednek el, ezért a társasházak kamerarendszere nem ad lehetőséget a megfigyelésre. A javítási költségeket, amennyiben feljelentés is történik, a biztosító utólag megtéríti, egyéb esetben a társasházak közös költségéből kell fedezni a kiadást.

Tudomásunk szerint a rendőrség már foglalkozik az üggyel, további információk esetén cikkünket folytatjuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!