Válaszút, a jobbágy falu utolsó leheletéig vigyázta Kallós Zoltánt

Kallós Zoltán a betegségek mellett karácsonykor kapott sztrókot. Aztán, a mindig nyitott, vidám ember nem akart idegent látni.

Kallós Zoltán tanítóként kezdte pályáját, majd végezte el a zeneakadémiát Kolozsváron. A 20. század minden magyarnak keserves volt Erdélyben, kivált, ha valaki a saját népének hagyományait kezdte gyűjteni, sőt azt megőrizni. 32 évesen, 1958-ban így került román börtönbe „politikai nézetei miatt”. Saját születési helyén, a Mezőségben kezdte meg a néphagyományok gyűjtését, a népzenét, a néptáncot, a népszokásokat és a népi költészetet. Válaszúton úgy nevelkedett a szülői házban, hogy hallotta a magyar, a román és a cigány népzenét is. Édesapja fogadót üzemeltetett, s hogy a mulatozás teljes lehessen két helyiséget is a táncnak biztosított. Az egyikben a többségi románok, a másikban a magyarok ropták. Kallós Zoltán így emlékezett gyermekkorára: – Egyformán belémívódott a magyar, a román és a cigány zene. Megtanultam, hogy ami szép a fülnek, az a léleknek is szép.

Moldvai és gyimesi csángók között járok...

Kutatási vágyai kinőtték a Mezőséget, és elindult Moldvába, Gyimesbe, Kalotaszegre, hogy összegyűjtse a magyarság kincseit. Erdély ezen területein fogadta be a korábban le nem jegyzett balladák gazdag mennyiségét. 267 történetet foglalt össze a kor egyik legnépszerűbb gyűjteményében, a Balladák könyvében. A gyimesi és moldvai csángók között lelt az archaikus magyar népzenére, néptáncra.

Fehérvári barátok és díjak

Nagy barátját, a székesfehérvári néprajzos muzeológust, a fehérvári néptáncegyüttes néprajzi tanácsadóját, Pesovár Ferencet 1971-ben vette rá egy kis erdélyi kutatásra. Abban az időben ez nem számított legálisnak, ezért egy ibuszos csoporttal ment ki titokban Pesovár Kallóshoz. A barátság később a mezőföldre hozta Kallós Zoltánt, aki szemtanúja lehetett a Pesovár-féle népi „gyűjteménynek”.

Az erdélyi néprajzkutatónak fontos volt a koronázó főváros, ezért kisebb „tanyát vert” Székesfehérváron. Munkásságának elismeréséül Székesfehérvár tiszteletbeli polgára lett. Kallós Zoltán számtalan magyar elismerést kapott, köztük a legfontosabbak a Kossuth-díj, majd a Kossuth-nagydíj, az Europa Nostra-, a Szent István-, a Magyar Örökség díj. Kallós Zoltán megkapta a Köztársaság Elnökének Érdemérmét, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, a Magyar Corvin-láncot. Kallós Zoltán a Nemzet Művészeként hunyt el.

Kallós Zoltán a titokban elkövetett erdélyi rögtönzött forgatáson képes volt meglepni kutató barátját, Pesovár Ferencet a mezőségi ritka magyarral, amit mifelénk lassú magyarnak hívnak. Válaszúton és környékén e tánc igen gazdag volt.

Válaszút és hidak 

Válaszút nevéről Kallós annyit jegyzett meg korábban, hogy az öregektől azt hallotta, honfoglaló őseink azon a helyen váltak három felé. Mindegyik csoport hidat vert a Szamosra, s ment az egyik Apahida, a másik Bonchida a harmadik pedig Gerlahida felé. Válaszút ma nagy szülöttje, az író, kutató és gyűjtő, Kallós Zoltán után tekint, s a rőzsében is virágot lát, tán még honfoglalóinkat is feledve. Zoli bácsi! Óvjon Isten!