Veterán, a gyönyörű örökség

2020.05.24. 20:00

Hamarosan az 1990-es tömeggyártott autók is lehetnek old timerek

A veteránjárművek életében az elmúlt két hónapnyi állás csak porszem a homokórában, de azért sok témába vágó évadindító rendezvény elmaradt. Az Alba Regia Veteránjármű Egyesület azonban már tervezi a jövőt. Kassai Tamás elnökkel beszélgettünk.

S. Töttő Rita

Székesfehérváron nagy múltja van a veteránautózásnak

Fotó: FMH-archív

Az Alba Regia Veteránjármű Egyesület aktív fehérvári szervezet, melyet kötőanyagként tart össze a közös érdeklődés. A közel negyven tag azonban nem csupán szervezeti szinten találkozik, hiszen ők barátok is egyben, mondja a Hírlapnak Kassai Tamás elnök, aki egy régi Mercedes megvásárlását követően került közel először az egyesülethez. Az old timert az elnök, mint meséli, 2010-ben vásárolta, ahogy mondja, „nosztalgikus felindulásból”. Majd pedig őt is elragadta az a szenvedély, amely a „veteránjárműveseket” fűti. – A régi volt az igazi, azzal jó, kellemes autózni, ezért döntöttem mellette. Azóta is használom, s így kerültem kapcsolatba a fehérvári közösséggel is, ahol nagyon sok hasonszőrűvel találkoztam. Eszmét cserélünk, segítséget nyújtunk egymásnak, amikor kell.

Nagy múltú egyesületről van szó, melynek alapító tagja volt Sipos József, a Fejér Megyei Hírlap egykori sportrovatvezetője és a Fehérvár Televízió főszerkesztője 2006-ban. – Ő volt az első elnöke is, haláláig vezette az egyesületet. Az ő elnöksége alatt léptem be a szervezetbe, amelyet aztán Kovács Jenő órásmester vezetett tovább nagy gonddal. Kezdetekkor ez egy nagyon új dolog volt, az egyesület összegyűjtötte azokat, akik érdeklődtek a régi autók iránt és volt is esetleg veteránautójuk – mesél a korábbi időszakról Tamás, s elárulja azt is, hogy az Alba Regia Veteránjármű Egyesület a Magyar Veteránjárművesek Autonóm Muzeális Szövetsége, a MAVAMSZ tagja, amely pedig a hivatalos képviselője Magyarországon a Történelmi Járművek Nemzetközi Szövetségének, azaz a FIVA-nak. Ez az a szervezet, amely a nemzetközi muzeális minősítéseket adja az old timer autókra. – Igazából mi egy baráti társaság vagyunk, azért tartjuk fenn a hivatalos formát, mert így tudunk becsatlakozni a nemzetközi veteránautós vérkeringésbe – teszi hozzá az elnök.

Székesfehérváron nagy múltja van a veteránautózásnak
Fotó: FMH-archív

Az egyesület minden hónap második csütörtökén találkozik fehérvári parkolókban, a téli időszakban pedig szakmai, műszaki tematikájú előadásokat rendeznek. – Február végén az utolsó pillanatban még volt egy közgyűlés, így lezárhattuk a tavalyi évet. Megterveztük ugyan 2020-at is, felírtunk 15-20 eseményt, de hát ez már a múlté, füstbe ment. A hagyományos autós összejöveteleket is legjobb esetben elhalasztották, hacsak nem törölték. Így most mi sem tervezünk még, de azt remélem, hogy nyár végén folytathatjuk, legalább a helyi találkozókat – teszi hozzá az elnök. Az egyesületnek jelenleg negyven tagja van, főként fehérváriak. S hogy milyen különlegességek vannak náluk? – Népszerűek a Mercedesek a veteránok körében, aminek megvan a maga oka. Jó minőségű, tartós, szép autó. De vannak régi szocialista autók, Zsiguli, Volga, Trabant, amiket ma már, ha meglátunk, nosztalgikus érzést keltenek bennünk. Vannak egzotikumok is, Porsche, Austin Sprite, Chevrolet Corvette, Ford Mustang vagy éppen Volvo, Fiat, Skoda, Citroen. Mindenkinek megvan a kedvence… – tudjuk meg.

Old timer minősítést 30 éves kortól kaphat egy autó, ami azt jelenti, hogy jövőre már egy 1990-es évjáratú autó is vihető veteránvizsgára. De minek? – vetődik fel a kérdés. – Ebben az időben már nem születtek olyan autók,amiket érdemes lenne OT minősítéssel ellátni – mondja el véleményét az elnök. – Ez a „korosztály” már a globalizáció jegyében született, mindenhol ugyanazok a formatervek fedezhetők fel, az egyediség a múlté lett. A fő szempont az alacsony büdzsé volt, amely hozta magával a tömeggyártást, a műanyagok töméntelen mennyiségű felhasználását. A formatervezésben pedig az áramvonalasság lett a fő szempont. Nem tartósak és nem is nevezhetők szépnek. Hatékonyak ugyan gyártás szempontjából, könnyebben vezethetők, kellemesebbek a mai forgalomban, de már nem egyediek, nem szépek.

Tény, hogy környezetkímélőbbek, tudatosabb energiafelhasználás jellemző a mai autókra, de a veteránok védelmében és mellett szólva azért az elnök elmondja: – Ezeket az autókat mi nem napi használatra tartjuk, hanem hobbiként. S fontos szempont, hogy általuk megmutatjuk a műszaki múltunk örökségeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!