utcára kerül a múzeumpedagógia

2018.05.26. 07:00

Generációkat hoz össze a közös játék – Indul a Hetedhét Játékfesztivál

Hatodszor telik meg aprónéppel a fehérvári belváros a hétvégén a Hetedhét Játékfesztiválon, amely a megyeszékhely hivatalos gyermeknapi rendezvénye. A szórakozás mellett a fő cél a játékos ismeretterjesztés.

Bokros Judit

Sok a gyerekek fantáziáját megmozgató feladat, játék, és színpadi programokat is kínál a kétnapos belvárosi fesztivál Fotó: FMH-archív

Ezen hétvégén valószínűleg kevés olyan fehérvári, gyermekes család akad, amelyik ne látogatna ki a Hetedhét Játékfesztiválra. Várhatóan sok lesz a vidékről érkező, a turista is. Ez az a rendezvény, amely a gyermeknap kapcsán kultúrtörténeti értékekből is merít ahhoz, hogy minőségi, mégis könnyed, élvezhető kikapcsolódást nyújtson a kicsiknek és az őket kísérő felnőtteknek.

A kétnapos fesztivál során a Fő utcán, a Városház téren, a Mátyás-emlékműnél szinte minden négyzetméteren akad valamilyen foglalkozás, program. Óriáskirakók, a középkor világát megidéző játékok közül is lehet választani, de egymást érik majd a színpadi koncertek, bábelőadások. A helyszíneket elnézve tényleg olyan, mintha az aprónép átvenné az uralmat a gyermeknapi hétvégén, mi, felnőttek pedig csupán asszisztálnánk mindehhez.

A fesztivál szakmai hátterét a kezdetektől a Hetedhét Játékmúzeum biztosítja. Nagy Veronika muzeológussal arról beszélgettünk, milyen körültekintően, a minőségre törekedve igyekeznek megszervezni évről évre ezt a rendezvényt.

– Kézenfekvő volt, hogy ha már van Fehérvárnak egy saját játékmúzeuma, akkor érdemes arra építő, igényes gyermeknapi programot szervezni. Körülnézve az országban úgy láttuk, a játékfesztivál tematika, név lesz a megfelelő, hiszen ilyen még nem volt. Fontos feladat és nagy kihívás, hogy egy egész hétvégét tartalommal töltsünk meg a játék jegyében. Mi nem művelődési ház vagyunk, nem is akarunk úgy viselkedni, inkább a múzeumi gyűjteményünket szeretnénk közvetíteni a fesztiválműfajban is. Nagyon szerencsés, hogy a rendezvény lebonyolításába bekapcsolódott a Fehérvári Programszervező Kft. csapata. A tartalmat azonban mi adjuk, mi jelöljük ki az irányt a Hétpróba és a színpadi programok, az utcai játékelemek tekintetében is. Így marad esély arra, hogy múzeumként rendezzük meg a fesztivált, amely ízlés- és szemléletformáló funkciót is betölthet. A Programszervező jó partner ehhez – mondta Veronika.

Múzeumpedagógia ez, amelyen egyszerre több ezer ember vesz részt. Mégis több annál, mert tele van játékkal.

Nagy Veronika muzeológus
Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

Nagy Veronika hangsúlyozta, hogy a gyermek elemi létszükséglete a játék, azon keresztül érzékeli a világot. Így, ha a múzeumi tárgyakat, értékeket is játszva ismeri meg, akkor azok a sajátjává válhatnak. Ezen alapszik a múzeumpedagógia, s ezért van hatalmas szocializációs ereje a játéknak, a múzeumnak. Ha utóbbi látogatásához pozitív, kellemes élmény társul, akkor ez megmaradhat felnőttként is. Ezek a felnőttek talán nem úgy gondolnak majd a múzeumra, hogy az szentély vagy egy poros, unalmas valami, ami csak arra jó, hogy esős időben eltöltsük ott az időt.

A Hetedhét Játékfesztivál többgenerációs program, ám alapvetően az óvodás, kisiskolás korosztályra épít. Mindenki számára élvezhető azonban, és az is az egyik cél, hogy korosztályokat kapcsoljon össze. Együtt játsszon, szórakozzon a család, a nagymama a szülővel, az unokával – tette hozzá a muzeológus, aki a rendezvény tematikájának kialakulásáról is mesélt.

– Évek alatt tapasztaltuk ki: az a jó, ha mindig van egy jól megfogható központi téma, ami a gyerekeket érinti, és ez kötődik a játékmúzeum gyűjteményéhez. E tematikához kapcsolódnak a feladatok, a Hétpróba kihívásai. Idén a játékállatokat helyezzük a központba, tehát megnézzük, milyenek is voltak ők a múltban, hogyan változtak. A történet szerint a múzeum két lakója elveszíti a játékmaciját, őt kell megkeresni három állatfigura segítségével, a Hétpróba feladatait teljesítve. Itt egyébként összesen tizenhat kihívást lehet teljesíteni, de csak hét feladat megoldása szükséges ahhoz, hogy sikeres legyen a keresés, előkerüljön Teddy mackó.

A belvárosban a Fő utca, a Mátyás-emlékmű környéke, a Városház tér szinte összefüggő játéktérré változik a Hetedhét Játékfesztivál idejére. A gyerekek sok-sok érdekességet, elfoglaltságot találhatnak maguknak a korosztályuknak megfelelően. A szülők, kísérők is jól
érezhetik magukat. Fotó: FMH-archív

A Hétpróba egyébként a kezdetektől fogva nagyon sikeres, mindig sorban állnak a családok, hogy részt vehessenek rajta. Ezért a kezdeti koncepciót kicsit átalakították, és most már nem kötött sorrendben kell megoldani a feladatokat. Látszik, hogy a szülők és a gyerekek is nagyon élvezik a közös gondolkodást, keresést.

Veronika a színpadi műsorok, a fesztivál egyéb elemei kapcsán is nagyon fontosnak tartja, hogy azok megfelelő színvonalúak legyenek. Ezért szerepelnek olyan fellépők például, mint a Vaskakas Bábszínház vagy a Tintaló Társulás. Ők partnerek, s a Moskovszky-gyűjteményhez méltó minőséget képviselnek, és erősítik a rendezvény kulturális jellegét. Ott van aztán még a Molyolda csapata, akik nosztalgiajátékok bemutatásával foglalkoznak. Ennek mindig nagy sikere van – mondta a muzeológus.

A múzeumnak küldetése az is, hogy dokumentálja korunk játékait. Ezért évről évre meghirdetik a Hozd el a kedvenc játékodat! című felhívást. Ha egy kisgyerek elhoz magával egy tárgyat, akkor azzal lefotózzák, hogy megörökítsék az utókornak. S arra is megkérik, hogy meséljen a játékáról – itt jön be a képbe a muzeológia. A fotó és a szöveg pedig bekerül a játékmúzeum virtuális gyűjteményébe, ami a későbbiekben igen fontos adatbázisul szolgálhat.

A Hétbolha játékcserebere révén lehetőség van a megunt játékok cseréjére. Ehhez az alapkészletet a múzeum Négykezes kedd elnevezésű kézműves foglalkozásain részt vevő önkéntesek készítik. Amikor egy gyerek elhozza otthonról lecserélendő játékát, akkor választhat helyette egyet a kézzel készült tárgyakból. Ha pedig ezek elfogynak, akkor már a többiek által hozott játékokból lehet válogatni – tudtuk meg Veronikától.

Sok a gyerekek fantáziáját megmozgató feladat, játék, és színpadi programokat is kínál a kétnapos belvárosi fesztivál Fotó: FMH-archív

A Fehérvári Programszervező négy éve kapcsolódott be a fesztivál lebonyolításába. Benkő-Igaz Krisztina szakmai vezető elmondta: ők évről évre a hátteret biztosítják a rendezvényhez, a kivitelezésben segítenek. A múzeummal mindig leülnek előzetes egyeztetésre, megkapják a szakmai elképzelést, majd ehhez alakítják a programokat. A meghívott fellépők, szereplők között vannak visszatérőek és újak is, a lényeg, hogy a közönség minőségi produkciókat láthasson.

A fesztiválelemek népszerűsége korosztályonként megoszlik, ám azt ők is tapasztalják, hogy a Hétpróba iránt mindig nagy az érdeklődés. A gyerekek fáradhatatlanul próbálják megoldani a feladatokat, akár egyedül, akár szülővel (utóbbiak sokszor hamarabb elfáradnak, mint a kicsik – derült ki). Nagyon kedvelt a játszóvár, ami ugyan idén nem lesz, helyette azonban interaktív képzőművészeti helyszínt alakítanak ki – tette hozzá Krisztina.

Nem mellékes, hogy a fesztivál ingyenes, ami szintén vonzó szempont lehet...

Sokat köszönhetnek az önkénteseknek

A fesztiválon fontos szerep jut az önkénteseknek, akik között vannak visszatérőek. Ők lehetnek idősek és fiatalok is, ám azért, hogy könnyebben menjen a közös játék, több ifjú jelentkezését várják évről évre. Benkő-Igaz Krisztinától megtudtuk, hogy az idősek sokat tudnak segíteni például az információs házikónál vagy a baba-mama sátornál. A fiatalok pedig a Hétpróba helyszínein, az úgynevezett játékpontokon foglalkoznak a kicsikkel. Jó tudni különben, hogy e munkával az iskolai közösségi szolgálat is teljesíthető.

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!