A gabonának kell a hideg

2018.01.17. 20:04

Minden azon múlik, a továbbiakban hogy alakul az éghajlat

Milyen hatással van az idei tél megyénk mezőgazdaságára? Maguk a gazdák válaszoltak lapunk kérdésére.

R. Szolga Réka

A szántóföldi növények, kukorica, búza, napraforgó, repce termesztésével Baracson foglalkozó Bucher Ferenc lapunknak úgy fogalmazott: az idei gabonatermesztésre nagyon jó hatással van a mostani téli időjárás. Azonban minden azon múlik, a továbbiakban hogyan alakulnak majd az éghajlati viszonyok. A repce esetében, ahol nem kezelték regulátorral, azaz növekedésgátlóval, ott előfordulhat, hogy magszárba indulhat. Ha elindul a magszár, akkor sokkal érzékenyebb a fagyra. A héten hirtelen lehűlt a levegő, így megállt a repce növekedése, ám ha a hideg nem tartós, akkor továbbra is fennállhat ez a probléma. Eddig még nem csinált bajt a tél – emelte ki a gazda.

A gabonanövényeknek szükséges egy úgynevezett jarovizációs, azaz előérlelési időszak, amely azt jelenti, hogy át kell esniük egy hűvösebb, „mínuszos” perióduson ahhoz, hogy normális bokrosodás történhessen – mondta Bucher Ferenc. Rovarok szempontjából katasztrofális helyzetek alakulhatnak ki az enyhe időben. Előfordult olyan mértékű barkófertőzés, ami indokolttá tette a kukorica, a napraforgó újravetését.

Szabó László, a Fejér Megyei TESZÖV titkára szerint a hatszori termést ígérő termesztéstechnológiának hazánkban nincs realitása, természeti adottságai ezt az eljárást nem indokolják

A Fejér Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetségétől Szabó László titkár és Császár Zsolt szakágazat vezető reagált lapunk kérdéseire. Az őszi vetésű növények jelenleg nyugalmi állapotban vannak, a vegetáció nem indult meg, így a repce és az őszi kalászosok fejlődésében az elmúlt napok szokatlanul meleg időjárása valóban nem okozott komolyabb problémát – tették hozzá. Érdeklődtünk a sajtóban olvasható új növénynemesítési eljárás beharangozásáról, melyben a gabona évi hatszori termését ígérik.

Ennek a termesztéstechnológiának Magyarországon szerintük nincs realitása, mivel hazánk természeti adottságai a szántóföldi kultúrák mesterséges körülmények közötti, azaz üvegházi termesztését nem indokolják. Azon térségekben lehet realitása, ahol az erőforrások – például föld – nem állnak kellő mennyiségben és minőségben rendelkezésre, de költséghatékonysági szempontból rövid és középtávon is komoly kétségek merülnek fel.

A gabonatermesztésben minden azon múlik, a továbbiakban hogy alakul az éghajlat Fotó: Archív

Bagdán Sándor növénytermesztési ágazatvezető, az alapi Arany János Mezőgazdasági Kft. részéről úgy nyilatkozott: az enyhe téli időjárás az ősszel elvetett kultúrákban nem okoz számottevő kárt, a természet kiegyenlíti, amit „elhibázott.” Az évente hatszori termést ígérő nemesítéssel kapcsolatban szintén úgy vélekedett: illúzió.

Ruff János növénytermesztési ágazatvezető a Magyaralmási Agrár Zrt.-től tájékoztatott, hogy tavasszal a rovarkártevők korábbi és nagyobb létszámú megjelenésére számítanak és a gombabetegségek erőteljesebb kártételére. Felkészülnek a többszöri, erőteljesebb védekezésre, ami természetesen a termelés költségeire mindenképpen hatással van – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!