Szentmise és boráldás

2017.12.27. 11:30

Az Enyingi Borkedvelők Rendjének Szent János áldása

Az Enyingi Borkedvelők Rendje ünnepi szentmisére, Szent János áldására és újborszentelésre invitálta karácsony másnapján, tegnap délelőtt mindazokat a Nepomuki Szent János katolikus templomba, akik boraikra áldást kértek az egyháztól.

V. Varga József

A bort, amióta létezik, a lélek italának mondják az embereke – idézte lapunknak a néphagyományt Pallag Mihály, az Enyingi Borkedvelők Rendje elnöke, nagymestere. Szent János napja – a magyar hagyományok szerint – a bor megáldásának ideje. Egykoron ezen a napon minden család bort vitt a templomba, a főoltár jobb oldalán álló asztalkára helyezték, hogy áldást kérjenek rá. A megáldott, megszentelt bornak ugyanis olyan erőt tulajdonítottak, amivel a beteg embert és a beteg jószágot is gyógyítani lehet. A szőlősgazdák és borosgazdák a megszentelt borból a pincében minden hordóba öntöttek egy keveset, hogy ne romoljon meg a hegy leve, és a következő esztendőben is jó termés legyen.

Kallós Péter plébános az ünnepi szentmise elején áldotta és szentelte meg az enyingi Öreghegy újborait.

– Könyörögjünk. Urunk, Istenünk! Ajándékozó kezeddel áldd meg és szenteld meg ezt a bort – mondotta Péter atya. – Szent János apostol és evangelista közbenjárására áldd meg és oltalmazd mindazokat a benned hívőket is, akik ebből a borból isznak... Áldd meg, Urunk, Istenünk ezt a bort, hogy üdvösséges oltalmul szolgáljon mindazoknak, akik isznak belőle...

Szent János áldása, a jánosáldás a Magyar Katolikus Lexikon szerint borral való köszöntést, eláldást, áldomást jelent, Szent János apostol tiszteletének egyik legsajátosabb megnyilatkozása. A János apostol ünnepén szentelt bor, a jánosbor a 11. században bukkant föl először, s a 12. századtól már a lovagi udvarokban búcsúzkodásánál, csatába indulás előtt itták.

Az enyingi borlovagok a szentmisét követően „áldott” borral kínálták a híveket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!