milyen érzés egyetlen kiflire vágyni

2018.04.03. 07:00

Balogh Mária – Bizonyos szempontból a Paradicsom nekünk Fehérvár

Nem szívesen ad interjút, a telefonos megkereséseket igyekszik elhárítani, az idegenek elől egykorvolt asszonyneve mögé bújik. Rejtőzködik – de csak a magamfajták elől, akik érdekből, felületesen kérdeznék. Ismeri őket, mint önmagát, hiszen negyven évig volt szerkesztő és riporter. Ő Balogh Mária.

Sági Zoltán

Balogh Mária egy ideje Székesfehérváron él, az országot bejárva itt állapodott meg a városban Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap

– Látja ez a baj magukkal, a maguk generációjával, hogy maguknak ezt el kell magyarázni – válaszolja rögtön az első kérdésemre Balogh Mária. – Nem értik meg, hogyan lehet az, hogy valaki egy embert nem hagy a sorsára, nem engedi intézetbe kerülni, kirekeszteni.

Mária Csepelen született, édesapja vasöntő, édesanyja gyári munkás volt. Meséli, amikor május 1-jén a gyerekek bemehettek megnézni, hol dolgoznak a szülők, ő is bement apukájával a csepeli vasműbe. A gyárudvaron állt egy bizarr formájú, mozgás közben megszilárdult vastömb. – Az egyik munkatársunk – mondta az apja –, ráloccsant a vas. Később őt is baleset érte, a nadrágkorcába belefolyt fém átégette a hasfalát. – Anyukámmal meglátogattuk a kórházban – emlékszik vissza –, félrehúzta a kötést, és látszott, ahogyan lüktetnek a belei.

Hé kislány!

Szegények voltunk – folytatja. Ma is eleven, milyen érzés egyetlen kiflire vágyni. A csepeli bencésekhez jártam gimnáziumba, Horatiust a mai napig idézek latinul. Aztán anyukámmal leköltöztünk Pécsre. 1953-ban bementem a Magyar Rádió pécsi stúdió­jába, hogy bemondó akarok lenni. Kellett a pénz. Azt mondták, nem lehet, nem jó a hangom, gyerekes. Erre elsírtam magam, nagy copfokkal, rakott szoknyában. Végül csak elkezdtem dolgozni, de a megírt anyagaimat kezdetben pécsi színészek, köztük Tomanek Nándor olvasták be a rádióban.

Balogh Mária egy ideje Székesfehérváron él, az országot bejárva itt állapodott meg a városban Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap

1958-ban egy főnök, a pesti központból lelátogatva odavetette: – Hé kislány, hamarosan indul a televízió, magának ott lenne a helye! – Nem sokkal később összecsomagoltam hát, és felvonatoztam Budapestre. Beállítottam a rádióban ehhez az emberhez, hogy itt vagyok, maga mondta! Nagyon elképedt, hogy ez nem így működik. Ha a pécsi rádiótól nem úgy jövök el, ahogy, akkor rögtön vissza is fordulok – de a büszkeségem nem engedte. Maradtam és elkezdtem a rádiónál riportocskákért koldulni, de alig valamit kerestem. Az albérletemben fűtésre nem futotta, így a napokat a Bajza utcában, az újságírók klubjában töltöttem. Nagy élet volt ott akkoriban.

Hogyhogy nem tetszem?

A férfiak abban az időben is nagyon segítőkészek voltak, ha egy csinos fiatal lányt kellett fölkarolni. Sokan ajánlottak jobb körülményeket – egy feltétellel. Na, azt a feltételt én soha nem fogadtam el. A Bajza utcában volt egy fotós, a Farkas Tamás, aki szintén barátnak ajánlkozott, szintén az említett feltétellel. Neki is nemet mondtam, de ő volt az egyetlen, aki erre befizetett kisbécsi menüre és azt mondta: maga, amíg ide jár, itt minden nap jóllakhat anélkül is, hogy a barátom lenne. A többiek általában nehezen viselték a visszautasítást. Már jóval később, volt olyan kolléga is, aki – vidéki forgatáson – éjjel a szállodában a szobám ajtaján dörömbölve követelt magyarázatot: – De miért nem? Hogyhogy nem tetszem magának? – A férfiak az ilyesmit valahogy mindig nehezen dolgozzák föl. Na de hogy emiatt megbélyegezni valakit? Egyszer odajött hozzám egy fiatal kolléganő zokogva, hogy ki akarnak kezdeni vele. Azt mondtam neki: sírni majd ráérsz akkor is, ha a férfiak már észre sem vesznek.

Ebédszünet Mária

Balogh Mária Igazán népszerű az 1968-ban indult Ebédszünettel lett. E műsorban azt csinálta, amiben a legjobb volt: bemutatta a világ azon vetületét, amely a kandallópárkányok mellől nem látszik. Értett az egyszerű emberek, a melósok nyelvén, közéjük ment, a munkahelyükön szólította meg őket, akik így oldottan, őszintén beszéltek. Egy alkalommal, amikor Hofi meglátta a Mikroszkóp színpad nézőterén a közönségben, odaszólt neki: na itt van az Ebédszünet Mária is. Az élet fintora, hogy később éppen egy hasonló produkció, a Sorsok miatt mérgesedett el a viszonya a TV 1995-ös vezetésével. A sorozatban a rendszerváltás veszteseit szólaltatta meg.

Bizonyos szempontból Paradicsom

Egy ideje Fehérváron él. Az országot bejárva állapodott meg nálunk – itt talált megfelelő gondozási körülményeket fogyatékkal élő unokaöccse, András számára. De nem csak az intézmény, mint később kiderült, a város is különleges. András a kerekesszékes sétáiról kezdettől meglepő tapasztalatokkal érkezett haza. Például még csak közelít a zebrához, de az autósok már lassítanak, megállnak. Ilyen Pesten nem volt. Egyszer meg, lovagias ügyben sietve, elejtette a virágokat, és a székéből hasztalan próbálta elérni őket. Ekkor valaki lefékezett mellette, kiugrott a kocsiból, és a kezébe adta a csokrot. Andris a Prohászka templomba jár, van rámpa, akadálymentesen föl tud gurulni, Tamás atya pedig nagyszerű ember. Székesfehérvár ilyen szempontból a Paradicsom nekünk – összegez Mária.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!