Ott segíteni, ahol az ember van

2018.09.09. 07:00

Az ikont befogadni, hordozni kell – Tárlat Ancsa-Molnár Hajnalka műveiből

Péntektől vasárnapig tart a Katolikus Társadalmi Napok programsorozata. Kiállítás is nyílt. 

Bokros Judit

Ancsa-Molnár Hajnalka a Szent Istvánt és Boldog Gizellát ábrázoló ikonok előtt

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A KATTÁRS hivatalos megnyitó előtti első eseménye Ancsa-Molnár Hajnalka ikon kiállításának megnyitója volt a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.

Bemutatkozott a Honvéd zenekar, koncert, mise és acapella párbaj is volt

Az alkotó kiskunhalasi származású, de Szegeden él és ott is dolgozik, a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász irodavezetőjeként. Az ikonfestéssel a kilencvenes években, Finnországban kezdett el foglalkozni, azóta pedig folyamatosan képezte magát. Elsajátította a fafaragás tudományát is, hogy még szebb keretet adjon műveinek. Számos egyéni és csoportos tárlata volt már itthon, de egyszer külföldön is szerepelt, Ulmban. A fehérvári kiállításra huszonhat, bibliai alakokat és szenteket ábrázoló ikont hozott magával. Köztük vannak például a Szent István és felesége, Boldog Gizella képmását megörökítő alkotások is.

Lesz miből töltekezni, hogy lelki pluszt is hazavihessünk – mondta Spányi Antal megyés püspök
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A megnyitón Spányi Antal megyés püspök mondott köszöntőt, rámutatva az ikonfestés jelentőségére. Részletezte az alkotói folyamatot is, amelynek fontos része a felkészülés, a lelki gyakorlat, az imádság. A művek egyik fő célja a kapcsolatteremtés a vallásos szemlélődő és Isten között.

Ancsa-Molnár Hajnalka a Szent Istvánt és Boldog Gizellát ábrázoló
ikonok előtt
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

 

Az ikon elsősorban nem bemutatni, hanem elmondani, tanítani akar, s a világot a technikai megoldások révén inkább Isten szemszögéből láttatja. A szemlélődőnek leginkább befogadni és hordozni kell e képeket, képmásokat – fogalmazott Spányi Antal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!