„A veszett ember sokkal gyakoribb, mint a veszett róka”

Mesébe illő történettel örvendeztetett meg bennünket egy vidéki olvasónk. Napra pontosan emlékszik, 2012. augusztus 13-at mutatott a naptár. Éppen reggeliztek, amikor a férje az üvegezett verandaajtó felé mutatott: kint egy kicsi róka állt. „Nem akarod megosztani vele a reggelidet?” – kérdezte tőle a férje. A férfi tréfának szánta a kérdést, de ő tényleg megetette az állatot – meséli a hölgy. A kis róka ettől kezdve szinte mindennap felkereste a falusi portát. Egyszer sérülten érkezett, a bal hátsó combján tíz centiméteres sebbel. A férjét küldte el gyógyszerért az állatorvoshoz, s a tablettát csirkebőrbe csavarva adta be a négylábúnak. Öt nap alatt az állat meggyógyult. Ők pedig ettől boldogok voltak – jegyzi meg olvasónk.

A dolog valamelyest a Kis herceg történetére emlékeztetne, ám van egy lényeges különbség. A hölgy nem akarta megszelídíteni a rókát. Nem akarta, hogy teljesen beszokjon hozzájuk, és nem szerette volna, ha a vadállat úgy elkényelmesedik, hogy nem lesz képes maga megszerezni a táplálékát. Így aztán mindig csak kevés ételt adott a rókának. Az állat egyre kevesebbet jött, aztán végleg elmaradt.

De a történetnek még nincs vége. Mert a róka – vagy a régi ismerős, vagy egy másik példány – az elmúlt napokban ismét megjelent. Először csak éjszakánként, s a tornácról elhurcolt lábbeliből vagy fűmagos zacskóból lehetett következtetni a jelenlétére. Aztán egyszer világos nappal benézett a házba az ablakon. A hölgy odament hozzá, és üdvözölte: Szia, kiskomám, hát megjöttél?

A róka pedig nem futott el. Azóta többször is meglátogatta olvasónkat, aki enni ad neki, és – beszélget vele. „Igen – mondja –, beszélgetek vele, a vörös bundás állat pedig sokféle és gyönyörű hangokat hallat.”

Nem fél, hogy a túlságosan szelíd róka esetleg veszett lehet? – kérdeztem olvasónkat.

– Az állatoktól nem félek, az emberektől már sokkal inkább. A veszett ember pedig sokkal gyakoribb, mint a veszett róka – hangzott a válasz. A hölgy azt is elmondta, hogy erdőlakó ismerőse nem vicsorog, nem nyáladzik, és szép a szőre. Tehát nem néz ki betegnek. Ugyanakkor olvasónk kellően elővigyázatos: sohasem ér a vendéghez, mert hiszen mégiscsak vadállat. Nevét, arcát pedig azért nem adta a hölgy a cikkhez, mert – mint mondta – félti a rókát.

A történettel kapcsolatban kikértük egy hivatásos vadász véleményét is, aki szerint – mint fogalmazott – nem akkora szenzáció az eset. A rókát éppen úgy meg lehet szelídíteni, mint a farkast. Tartásához azonban, mivel vadállatról van szó, tartási engedély szükséges. Ami pedig a veszettség veszélyét illeti: elvileg a rókát éppen úgy be lehet oltatni, mint a kutyákat. Egyébként pedig már vagy öt éve nem bukkant fel veszett róka Fejérben.