A Trianon-kiállítás nem csak fiataloknak szól

Az alkotót a megnyitó másnapján kérdeztük, aki rövid beszélgetésünk során olvasóinknak valódi virtuális tárlatvezetést rögtönzött. Jankovics Marcell kiegészítő, értelmező megjegyzéseit jó szívvel ajánljuk mindazoknak, akik a kiállítás koncepciójának, több mint 170 képének, illusztrációjának megértéséhez közelebb szeretnének kerülni.

A hiányzó képaláírások

– A tárlat anyagában könyvnek készülő rajzok láthatók, így mindegyiknél fontos a hozzá tartozó szöveg megjelenítése is, aminek szintén én vagyok a szerzője. A kiállításon a szöveg ötletes megoldásban, touch info paneleken görgetve olvasható. Mégis, a közérthetőség miatt jobb lett volna talán, ha legalább a poénos képaláírások közvetlenül a kép alatt olvashatóvá válnak. Például a soproni népszavazást megidéző képnél, amikor a torony beteszi a mosolygó magyar címert a szavazóládába, és körötte ott röpköd az osztrák sas, akkor a torony azt mondja: „Hess, madár!” No ilyenekre gondolok, apróságokra, amelyek olykor csattanót is adnak magához a rajzhoz. Tanulság, hogy ezeket a képaláírásokat jó lett volna mellékelnem. A nézők nagy része, a fiatalok nem tudják, hogy kiket látnak. Amikor lerajzolom egymás mellé IV. Károly királyt egy plusz i-vel, majd az egyenlőségjel után Károlyit – akkor ez az üzenet a történelmi személyek ismerete nélkül nem megy át. Itt is egyszerűen arról van szó, hogy több információt kellett volna még hozzáadnom a képhez az általános érthetőség érdekében. Ugyanakkor a kiállítás nagy megtiszteltetés a számomra, lenyűgöző és hatásos.

„Én erről a dologról nem nagyon szeretek szólni. A hazafiság, az engem megráz.”

Bő három év alatt készült el

– Talán úgy három évvel ezelőtt Méry Gábor, a kiadóm, akivel baráti és munkakapcsolatban is vagyok immár 19 éve, mutatott nekem egy könyvet, egy amerikai-cseh rajzoló munkáját, aki a kommunizmus történetét írta és rajzolta meg gyerekeknek. Fölvetette: nekünk is kellene ilyesmit készítenünk. A Trianon-témát választottam, de mint kiderült, abból sem maradhatott ki a kommunizmus ábrázolása. Hozzáfogtam és két évig rajzoltam. Ezalatt 265 rajzot készítettem el, közülük válogatta Tóth Norbert kurátor a több mint 170-et, amelyeket láthatnak a látogatók a kiállításon. A kimaradtak jó része karikaturisztikus portré valamilyen szöveges kommentárhoz. Van például egy sorozat olyan arcokról, akik ellenezték a trianoni döntést – őket a békeszerződést lesújtó szavaikkal együtt említi majd a könyv. Egy másik sorozat az első világháború hatalmait ábrázolja stilizált formában, fejek egy csoportjaként, körülöttük a nemzeti zászlókkal és fegyverekkel – egyeseket véres bárddal, ugyanis a brit Douglas Haig és az olasz Luigi Cadorna tábornokokat a saját katonáik is mészárosnak nevezték.”

A szimbólumokról

– Az elkészült rajzok számos szimbolikus elemet tartalmaznak. A legnyilvánvalóbb például a pipacs, amely a rengeteg halott miatt lett az I. világháború brit szimbóluma – és ebben a jelentésben használom én is. Jelentéssel bírnak továbbá a színek is. A kisebb felületeket magam ki is színeztem a rajzokon, a nagyobb felületek azonban majd a digitális utómunka során kapják meg a maguk színeit a kész kötetben. A fontos az volt, hogy csak olyan színeket használjak, amelyek a címereken és zászlókon szerepelnek. Piros, sárga, kék, zöld, fekete-fehér – és kivételként a barna is, amely a szétesett magyar címeren a szlavóniai nyest színe lesz a könyv borítóján. A politikai karikatúra természete eleve szimbolikus. Ott van például Wilson elnök, aki egy nagy tankon érkezik Európába, kezében a békét jelképező pálmaággal. A tank és a pálmaág is zöld lesz a végső változatban, hangsúlyozva az ellentmondást.

Végül álljon itt a rendező, grafikus, kultúrtörténész, író magyarsághoz való személyes viszonyát firtató, tán kissé tolakodó kérdésünkre adott válaszának részlete: – Én erről a dologról nem nagyon szeretek szólni. A hazafiság, az engem megráz. Nem tudom elénekelni a Szózatot, és nem csak azért, mert nehéz, hanem mert amikor közeledik, hogy „itt élned, halnod kell”, elérzékenyülök. Ugyanakkor vegyes magyar székely vagyok, horvát, szlovák, lengyel, osztrák, örmény felmenőkkel, akit időnként leszlávoznak a neve miatt. Az identitás, a hagyomány és a szakralitás nagyon fontosak, ugyanakkor racionális ember vagyok – nálam még a jelképkutatás is azt jelenti, hogy a lélektaniak helyett inkább a kézzel fogható magyarázatot igyekszem megtalálni. A Nagy-Magyarország egy soknemzetiségű haza volt, ezt veszítettük el. Nem tudtunk Svájccá válni, ahol az olaszok, németek, franciák és rétorománok azon a kicsi területen is békében élnek egymással.”