A Csók István Képtárban állították ki Párkányi Raab Péter alkotásait

Profizmus, dekorativitás, mormolja magában a néző, miközben a földszintről az emeletre jutva tanulmányozza a kiállítást a Csók István Képtárban. Párkányi Raab Péter HANYATtLÓ-SZÁRNYALÓ című tárlata egyike a Szent István Király Múzeum kiemelt tavalyi bemutatóinak, amely erre az évre is áthúzódik: még bő két hónapig megtekinthető. A cím természetesen egy szójáték, amelyet egy elbukó, egy másik művön pedig a levegőbe emelkedő lófigura jelenít meg.

Az alkotó nem ismeretlen Székesfehérváron, hiszen ő készítette A Döntés című kiállítás hatvanhat fotografikáját, valamint Takács Imre költő emléktábláját is. A mostani válogatás pedig alkalmat ad arra, hogy több mint harmincéves művészeti pályájának esszenciáját bemutassa. A Csók képtár tere, adottságai miatt nyilván nem az egészet, ezzel együtt két mű világpremierjének is a fehérvári képtár a színhelye.

Grafikákat, fotógrafikákat, szobrokat, összesen több mint ötven alkotást állítottak ki, emellett Párkányi Raab hatvan köztéri munkájáról fotómontázs ad ízelítőt. A grafikákról Melocco Miklós szobrászművész azt mondta, hogy olyan jók, mint Leonardo da Vinci alkotásai. Arra pedig, hogy remekművek-e, az utókor fog választ adni. Az esély mindenesetre megvan rá.

Az irónia is fel-felcsillan a munkák némelyikén. A nőket ábrázoló fotógrafikák például a konzumkultúra egyenízlése elé tesznek görbe tükröt. Ami pedig a műfajokat illeti, egyikből következik a másik, a fotógrafikák akár kétdimenziós szobroknak is tekinthetők. A szobrok egyébként töredékesek, anyagukban kő és bronz egészítik ki egymást, a rajtuk látható figurák talányosak és rejtélyesek, dinamikusak, feszültséget sugároznak. Akárcsak a kérdések, a válaszok sem egyértelműek arról, amit felvetnek.

Két mozgó, hangzó, zenélő szobor is megjelenik a kiállításon. Ezek valószínűleg Párkányi Raab új alkotói korszakát jelképezik, egy készülő nagyobb sorozat részei.

A kurátor, Tóth Norbert szerint az alkotó „műveivel egy sajátos, egyéni világot teremt, melyet talán szakrális realizmusnak nevezhetünk. Önálló utat jár be, nem követi a divatok, trendek, globális művészeti folyamatok éppen aktuális elvárásait.” Művészetét a hagyomány és az állandó megújulás jellemzi.