Százöt év, öt generáció: Igaz vendéglős mesék Gántról

– A nagyszüleim, Schweig­hardt Mihály és Zimmermann Mária 1880-ban esküdtek, majd ahogy abban az időben nagyon sok gánti fiatal, ők is kimentek Amerikába. Tizenegy évig éltek Cliftonban, New Jersey államban. A házban, ahol laktak, ma is a család egy leszármazottja él. A nagyszüleim alapjában véve megtalálták a számításukat, de csak nem akart gyermekük születni. Egy ottani orvos azt javasolta, jöjjenek haza, biztosan a kinti éghajlatot nem bírja nagymama – fogott a történet elmesélésébe Zimmermann Piroska néni, aki maga közel 80 éves, és egész életét a vendéglőben töltötte.

Amerikai álom helyett

Nos, a nagyszülők megfogadták a tanácsot és hazaköltöztek. Két évre rá, 1913-ban lány ikreik születtek. Úgy tervezték, hogy amint a lányok megerősödnek – egyikük 2, másikuk 1,40 kilogrammal született –, visszamennek Amerikába. Abban az időben Hamburgból hajóval lehetett átszelni az óceánt, de csak erős, egészséges embereket engedtek a fedélzetre, amit a nagyszülők pontosan tudtak, hiszen egyszer már végigcsinálták az utat. Az 1915-ös esztendő aztán több nagy változást is hozott a család életébe: ismét egy lánygyermekkel gyarapodott a család, amely így lemondott az amerikai álomról, s úgy döntött, hogy a helyi jegyző és bíró kérésének eleget téve kocsmát nyit a faluban. Erre a célra egy hosszú házat vásároltak, amelynek az elejében működött az italkimérés.

Harcolt a háborúban

A családfőt azonban bevonultatták az időközben kitört nagy háborúba. A harcokban több sebesülést szerzett, sőt egy tüdőlövést is túlélt. Ám amikor hazatért, mindenki tudta a családban, hogy többet sosem lesz teljes értékű ember.

– A kocsmából néhány év alatt úgynevezett beszálló vendéglő lett, ami szép forgalmat bonyolított le. Abban az időben sokan jártak piacokra, ahol eladták terményeiket, portékáikat. Gánton sokan áthaladtak útban a tatabányai vagy a fehérvári piacra. Kedden és pénteken volt piac Tatabányán és Oroszlányban, szerdán és szombaton meg Fehérváron. Ha pedig úgy alakult, hogy az utazó késő este járt errefelé, itt be tudta kötni a lovait és meg tudott szállni éjszakára – magyarázta Piroska néni, aki szerint nagyot lökött Gánt fejlődésén, hogy 1922-ben felfedezték a bauxitot.

Üzleti ebédek

Ennek kapcsán több országból érkeztek bányamérnökök, hogy felmérjék a terepet, s mivel a sváb Zimmermann családban beszéltek magyarul is – ez abban az időben nem volt egyértelmű –, Amerikában pedig megtanultak angolul, szívesen jártak hozzájuk a külföldi szakemberek. Az akkori épület hátsó részében kialakítottak egy kis irodát, amely tárgyalásra, üzleti ebédekre is alkalmas volt, s mivel az üzlet felfejlődött, hamarosan hozzá is építettek a meglévő épülethez egy újabb részt. Ez a mostani nagyterem. A családfő, Mihály 1926-ban hunyt el a tüdőlövés következtében. Az egyedül maradt nagymama volt annyira felvilágosult, hogy tudta, az üzlet fenntartása érdekében a lányokat mindenképpen taníttatni kell. Így kerültek az elemi, majd a polgári iskola elvégzése után a fővárosba, ahol vendéglőkben sajátították el a szakma fogásait, rejtélyeit.

Piroska néni édesanyja, a legkisebb lány Budapesten ismerkedett meg későbbi férjével, aki Budajenőről, szintén sváb családból származott, akik kereskedők voltak

– Nagymama unszolására végül Gánton telepedtek le, ahol akkoriban a bányának köszönhetően viszonylag jól éltek az emberek. A vendéglő mellett nyitottak egy kis fűszer-csemege üzletet és egy hentesüzletet is. Az események azonban megismétlődtek, amikor kitört a II. világháború, édesapámat pedig Erdélybe vitték, ahol 1944-ben egy erős megfázás következtében meghalt – mesélte tovább a család történetét Piroska néni, akinek édesanyja vitte tovább az üzletet és tartotta el két gyermekét, valamint a nagymamát, akinek nem volt nyugdíja. A háború végén a vértesi harcok Gántot és a vendéglőt sem kímélték. 1946-ban aztán kitelepítés várt a gánti svábok egy részére is, ám a Zimmermann családnak nem kellett batyuba kötnie az addigi életét. Maradhattak. Piroska néni azt mondja, akkor sem, most sem tudják, hogy azok, akiket nem vittek el, miért „úszták meg”. A nagymama testvérei viszont Németországba kerültek. A szűkös idők folytatódtak, a helyreállított épületnek azt a részét, amelyikben az üzlet volt, 1952-ben államosították, iskolaként, majd gabonaraktárként is működött, mielőtt a bánya kiharcolta, hogy nyissanak benne egy állami üzletet, amolyan kis italboltot, amiben Piroska néni édesanyját alkalmazták. A nagymama 1960-ban hunyt el, az édesanya viszont egészen 1990-ben bekövetkezett haláláig az épület hátsó részében lakott.

Újabb generációk

Mivel a családot kuláknak minősítették az ötvenes években, Piroska néni és a testvére is csak nehezen tanulhatott tovább. Piroska néni először cukrásznak tanult, ami nem állt annyira közel hozzá, majd elvégezte a kereskedelmi középiskolát is. Miután férjhez ment, az 1960-as évek közepén férjével együtt visszaköltözött Gántra. Az üzlet egészen 1990-ig volt állami tulajdonban, akkor döntött úgy a család, hogy visszaszerzi régi örökségét. Ez az épület tulajdonjogának megosztottsága miatt nem ment annyira könnyen, de végül sikerült. Piroska néni édesanyja tehát abban a boldog tudatban hunyhatta le szemét, hogy a vendéglő ismét a Zimmermann családé. Ebben az időben költözött haza a család újabb generációjának egyik tagja, Piroska néni három fia közül a legidősebb, Róbert, akivel újabb lendületet vett az étterem fejlődése, az épület bővítése. Ma mind a három fiú és az ő gyermekeik, vagyis Piroska néni négy lány­unokája is a vendéglőben dolgoznak. A legidősebb 28, a legfiatalabb 21 éves. Ők tehát az ötödik generáció, akik Gánton álltak munkába a régi családi vendéglőben.

Első a hagyományőrzés

Piroska néni, aki még beszél svábul, Gánton az egyik elkötelezett híve a sváb kultúra megőrzésének, tovább­adásának, és ugyan sosem volt a helyi német nemzetiségi önkormányzat tagja, mindig támogatta a munkáját. Ő kezdeményezte többek között a kis Mária-kápolna felújítását is, amely a nagyszülők házának közvetlen szomszédságában épült. Piroska néni úgy mondja, a család első betelepített őse, Zimmermann Wolfgang építette, mert akkoriban nem volt temploma a falunak. A szépapa egyébként a 48 évvel ezelőtt készült családfa tanúsága szerint 1760-ban, 24 német család társaságában érkezett Gántra. Gróf Lamberg Antal földet, házhelyet adott nekik, hogy új életüket felépíthessék. Azon a telken áll ma is Zimmermann Mária és Schweighardt Mihály háza.

A hagyományőrzés részeként a készülő tájház számára Piroska néni is gyűjti a kiállítható tárgyakat, képeket, ruhákat, egyéb sváb emlékeket. Mindezek fényében talán kicsit furcsa, hogy a vendéglő étlapján csak egyetlen sváb étel szerepel: a tejfölös szelet gombóccal. De a januá­ri sváb bálokra minden évben megfőzi a hagyományos borlevest, amit ő maga kínál a vendégeknek, és megsüti a mellé járó kvircedlit. Elmaradhatatlan ünnepi sütemény volt ez a sváboknál, amelyet leginkább borba mártogattak, de mellette persze más édesség is került az asztalra. Ünnepeken az egyik kötelező süteménynek számított a diós és mákos bejgli, de amíg kelt változatát szívesen sütötték névnapokra, családi összejövetelekre, addig karácsonykor kifejezetten a zsíros tésztás változata volt szokásban. Piroska néni saját bevallása szerint rossz evő gyerek volt, de mosolyogva emlékszik a szombati napokra. Ilyenkor a nagynénje átvitte őt és a testvérét magához, hogy amíg tart a vendéglőben a munka, megfürdesse őket. Télen aztán ezeket az alkalmakat mindig kakaó követte, amire igazi felvert tejszín került, mellé kelt tészta járt. Az októberi búcsúk idején pedig a sült liba dívott a faluban, amivel természetesen az alkalomra érkező vendégeket is megkínálták.

A hazajáró professzor

Mivel az étterem a Vértes lábánál fekszik, sok vadász is megfordul a környéken. A vadászatok kapcsán pedig az elmúlt évtizedekben több magas rangú politikus és államférfi is átlépte a régi épület küszöbét, de Piroska néni csendesen mosolyogva azt kéri, neveket inkább ne írjunk, hagyjuk a politikát! Amire viszont büszke, hogy Vas István professzor, a dialízis úttörője, nemzetközileg elismert magyar származású nefrológus rendszeresen megfordult az étteremben és a panzióban a gánti orvos­továbbképzések alkalmával. Egy idő után szinte családtaggá vált. A 2006-ban elhunyt professzor emlékére tavaly ősszel emlékfalat is avattak a generációk szellemiségét őrző vendéglőben, ahová Piroska néni ma is mindennap bejár. Ahogy ő mondja, csak azért, hogy kéznél legyen, ha szükség van rá. A napi munkával már nem foglalkozik, hagyja, hogy a fiatalok vigyék az éttermet, ám fiai még mindig kikérik bizonyos dolgokban a véleményét. Viszont ma is szívesen leül beszélgetni, főként a régi, visszatérő vendégekkel. Amikor pedig azt kérdezem, mi vitte tovább a legnehezebb időkben, azt mondja:

– Sok mélypontja és sok fénypontja volt az üzletnek az elmúlt évtizedekben, de megtanultam a nehézségeket kezelni, s a munka sosem volt teher számomra.