Koronavírus Fejérben

2020.03.20. 07:00

Milyen óvintézkedéseket vezettek be Fejér megye településein?

Körbenéztünk Fejér megye több településén is: az önkormányzatoknál érdeklődtünk arról, milyen óvintézkedéseket rendeltek el az adott településeken.

Szanyi-Nagy Judit, Palocsai Jenő, V.Varga József, Korondy Tamás, FMH

A gyakori kézmosásra, fertőtlenítésre az egész megye területén nagy hangsúlyt fektetnek az intézményekben, hivatalokban

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Ügyeleti rend vagy teljesen bezárt hivatal? Csukott ajtók a bölcsődéknél és az óvodáknál az iskolák mellett? Vannak gyanús esetek az északi vagy éppen a déli településeken?

Segítenek, ha tudnak

Alapon első körben ügyeleti rendben működtették az óvodát, bölcsődét, ám mivel hétfőn csupán három gyermek jelent meg az intézményben, kedden a településvezetés úgy döntött, határozatlan időre bezáratja az ovit. Így a pedagógusok is otthon vannak. Szalai János Milán polgármester elmondta: Alapon szórólapokat terítettek szét, hogy lássák, az idősek, szociálisan rászorulók közül kiknek van szükségük segítségre például a gyógyszerkiváltást vagy a bevásárlást tekintve. A listakészítést és az igényelt termékek megvételét a Háló szociális szolgálat munkatársaival közösen végzik a településen.

Mindemellett természetesen minden további intézkedés kapcsolódik a kormány által elvárthoz: a boltok 15 órakor bezárnak, a lakosoknak jelezték, hogy egyáltalán ne vagy csak keveset tartózkodjanak közterületen, az edzéseket határozatlan időre felfüggesztették, nem üzemel a művelődési ház és így a könyvtár sem. A polgármesteri hivatalban március 23-ától személyesen már nem fogadnak ügyfeleket.

Alapon jelenleg két fő tartózkodik házi karanténban, miután azt a felsőbb szervek elrendelték. Ők külföldi munkavállalók, de tünetmentesek, így aggodalomra nincs ok.

A konyha nyitva áll

Az országos intézkedések természetesen Dégre is vonatkoznak, így az általános iskola már hétfő óta zárva áll. Mellette az óvoda és a könyvtár ajtajai sem nyíltak ki a héten – értesültünk Gárdonyi Sándorné polgármestertől. A vendéglátóegységek 15 óráig fogadják az esetlegesen betérő látogatókat. A polgármesteri hivatalban a hét eleje óta szünetel a félfogadás, ügyeket intézni telefonon keresztül lehet.

A 70 év feletti lakosoknál igényfelmérést végez a településvezetés: akinek szüksége van rá, az önkormányzat jóvoltából házhoz kaphatja az ebédet. S bár az óvoda bezárt, a konyha nyitva van: oda egyedül a veszélyeztetett korú lakosok nem léphetnek be.

Amennyiben valamely állampolgárnak háziorvosi ellátásra lenne szüksége, elsősorban telefonon érdeklődjön! Ez idő alatt a gyógyszertár nyitvatartása – egyelőre – változatlan marad.

A gyakori kézmosásra, fertőtlenítésre az egész megye területén nagy hangsúlyt fektetnek az intézményekben, hivatalokban
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Mikortól lesz ma húsos?

A rendkívüli helyzetre való tekintettel az önkormányzat Jenőben is – a település állampolgárainak védelmében – meghozta a szükséges intézkedéseket. Március 8-án, nőnapkor még csodálatos pink színű rózsacsokor uralta a közösségi oldalt, azután a rendezvények elmaradásáról szólt a fáma. Későbbi időpontban tartják meg az Alba Regia Szimfonikus Zenekar hangszerbemutatóval egybekötött koncertjét, az óvodások és az iskolások március 15-ei műsorát rögzítették, mely a közösségi oldalon megtekinthető. A Hétmérföldes Óvodában Kerekes Ildikó polgármester rendkívüli szünetet rendelt el. Azon gyermekek részére, akiknek elhelyezése más módon nem megoldott, ügyeleti ellátást biztosítanak. A 70 éven felülieket arra kéri a faluvezető: amennyiben a családjuk nem tud róluk gondoskodni (bevásárlás, étkeztetés), jelentsék be igényüket az önkormányzatnál. A fiatalabb korosztályból többen felajánlották, szívesen részt vesznek az idősek segítésében, ellátásában. Az önkormányzat az előkészítés szakaszában van, kérik, aki csatlakozni kíván, mielőbb jelezze. Bár a községházán ideiglenes ügyfélfogadást alakítottak ki (hétfő: 8 és 12, csütörtök: 12.30 és 16 óra között), azért a megszokott kedvességgel várják a lakosokat. A folyosón tavaszi, húsvéti a kedves díszítés. A szájmaszkok házi készítésébe többen bekapcsolódtak: Némethné Zsuzsanna vázlatrajzokat tett közzé, Máté Mónika fotót osztott meg. Farkasné Láng Annamária legfrissebbje: „Előzetes egyeztetés nélkül senki ne jöjjön az orvosi rendelőbe!” És még egy bejegyzés: „Sziasztok! Mikortól lesz ma húsos?”

Folyamatos a tájékoztatás

– Csóron nyugodtak az emberek, karanténba rendelt polgárunk nincs – tudatta lapunkkal Csete Krisztián polgármester. Az iskolát tekintve megkezdődött az otthoni tanítás; az óvodánál a képviselő-testület rendkívüli szünetet rendelt el, de természetesen gyermekfelügyeletet biztosítanak azok számára, akik a munkába járás miatt nem tudják megoldani az aprónép felügyeletét. A rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülőknek, a szociálisan rászorulóknak és az időseknek biztosítják a konyhai főzést. A lakosságot folyamatosan tájékoztatják a helyi állapotokról. Az idős egyedül élőket a polgárőrséggel karöltve meglátogatta a faluvezető, és arról tájékoztatta őket, maradjanak otthon, és ha bármire szükségük van, jelezzék. Az orvosi rendelőt az idősek ne keressék fel, ha receptre van szükségük, a doktornő kiírja, és eljuttatja a gyógyszertárba. Ha egyszerű megfázást vagy egyéb, nem lázzal járó betegséget észlel magán valaki, akkor menjen csak orvoshoz. Lázas beteg esetén telefonálni kell, és a háziorvos házhoz megy. A községháza zárva, a munkatársak dolgoznak, de ügyfelet nem fogadnak. A lakossággal telefonon és elektronikus úton tartják a kapcsolatot. Az önkormányzat által szervezett kulturális és sportrendezvényeket lemondták, elhalasztották. Egyelőre még zajlanak a tömegsport-foglalkozások, amelyek nem vonzanak nézőket (jóga, torna, teke, foci stb.). Ezeket mindenki a saját felelősségre, a higiéniás követelmények betartása mellett látogathatja. – Természetesen amenynyiben a védekezési fokozat emelkedik, s újabb korlátozások lépnek életbe, azokra az önkormányzat is a megfelelőképpen reagál – tette hozzá a polgármester.

Készíts házilag szájmaszkot!
Fotó: Máté Mónika

Segít a hivatal

Zsuffa Erzsébet, Pusztaszabolcs polgármester asszonya igyekszik aktívan tájékoztatni a lakosságot a város és saját közösségi oldalán keresztül. A polgármesteri hivatal a hét végén elrendelte az óvodák és bölcsődék bezárását legalább április 30-ig, valamint a városi könyvtár és művelődési ház sem nyitja ki többet a kapuit határozatlan ideig. Prioritást élveznek az idősek s a velük kapcsolatos megelőző intézkedések – őket egyébként nyomatékosan kérte a városvezetés, hogy ne tartózkodjanak az utcán. A városban jelenleg munka nélkül maradt pedagógusok segítségével felmérték, hol laknak segítség (család, barát vagy szomszéd) nélküli idős, illetve fokozottan veszélyeztetett emberek, akiknek saját maguk élelemmel, gyógyszerrel való ellátása megoldatlan – őket segíti a hivatal. A háziorvosi ellátást továbbra is mindenki igénybe veheti – személyesen azonban nem látogathatják a rendelőt. Az újonnan bevezetett e-receptnek köszönhetően elegendő a háziorvosát felhívni, és a tajszám birtokában bárki kiválthatja a patikában a gyógyszereket. Továbbá polgármesteri vészhelyzeti határozattal rendeletbe foglalták, hogy a még nyitva tartó létesítmények (boltok, gyógyszertárak és vendéglátóegységek) területén minimum egyméteres távolságot köteles tartani mindenki egymástól és az eladóktól.

Helyben készül

Perkáta területén is szigorítások léptek érvénybe. Az tanintézmények, az óvodák, bölcsődék és játszóterek zárva tartanak, az orvosi rendelő viszont még személyesen látogatható – ám csak annak, akinek ez halaszthatatlan sürgősségű. A szociális központ sem fogad ügyfeleket, telefonon, illetve elektronikus úton intézhetik ügyeiket, a hivatalos okmányokat kizárólag postai úton kézbesítik, személyes átvételre nem lesz lehetőség. A könyvtár és a kastély sem látogatható. Továbbá beutazási tilalmat rendeltek el a külföldi állampolgároknak a városba. A védőfelszerelés, főleg a maszk hiánya miatt helyi dolgozók, illetve szakvégzettséggel rendelkezők is nekiálltak annak perkátai gyártásának, melyhez önkéntes segítőket is várnak. A település honlapján éppen csütörtökön, március 19-én jelent meg a hír, miszerint egy helyi fiatalembert a speciális mentők elszállítottak mint koronavírus-gyanús esetet. Mindez még nem azt jelenti, hogy biztosan fertőzött, erről biztos adat a vizsgálatok után, a mai nap folyamán várható.

Hogy hasznosan telhessen ez a nehéz időszak…

Bodajk is eleget tesz a felsőbb utasítás minden paszszusának. Az önkormányzat dolgozói és a város vezetése a helyén van, de igyekeznek elkerülni a személyes kontaktust a hozzájuk érkező ügyfelekkel. A fertőtlenítés szabályait betartják, az ajtók zárva, de mögötte zajlik a munka. Az idősek ellátása, az étkeztetés is zavartalan, a szerződött partner ellátja Fehérvárcsurgót és Csókakőt is, mondta Wurczinger Lóránt polgármester. A diákok távoktatási módszerrel tanulnak, az óvodában ügyeletet tartanak és takarítanak, fertőtlenítenek az óvónők és a többi alkalmazott. A Törpe ovi egy alapítványi óvoda, melyben hasonlóan folyik a munka, és gyerek is van, de csak egy-egy, és naponta más gyerek. – Valamennyi játék épségét ellenőrizzük, majd fertőtlenítjük.

Van egy kollégánk, aki folyamatos online kapcsolatban van a gyermekek szüleivel, hogy kreatív ötletekkel, feladatokkal, mesékkel és információkkal lássa el a családokat, hogy hasznosan telhessen ez a nehéz időszak – mondta el kérdésünkre Skrabákné Ruff Katalin, az intézmény vezetője, aki hozzátette, hogy mindenki bent van, és nagy igyekezettel dolgozik a fertőtlenítésen, hogy teljesen felkészülten várhassák a gyermekek visszatérését, ha úgy alakul. Nem a más jellegű tevékenység a furcsa, mondta a vezető, hanem hogy csend van. Még a vár sem vár A közel másfél ezer lelket számláló Csókakő sincs könnyebb helyzetben, mint bármelyik másik.

Az idősek ellátása zavartalanul megy tovább, és a hivatali dolgozók is várják az ügyfeleket, ha nem tudják máshogy megoldani az ügyintézést. Beteszik a külső postaládába az ügyfelek a papírokat, és ha kész, onnan is viszik el, fizikai kontaktusnak azonban nem teszik ki magukat. Sajnos vannak negatív tapasztalatok, miszerint hiába a folyamatos tájékoztatás, sokan még most is személyesen fordulnak orvoshoz, ha azt gondolják, baj van. Két esetben is megtörtént, hogy Dél-Európából érkező magyar állampolgárok személyesen jelentek meg a hivatalban, hogy bejelentsék önkéntes karanténba vonulásukat, a hivatali dolgozók nem kis döbbenetére. A település képviselőtest ülete összeült kedden, mondta el kérdésünkre Fűrész György polgármester. Az iskola és a kultúrház zárva tart, ahogy a sportpálya is, lemondták a jótékonysági futóversenyt az utolsó pillanatban, ahogy az asztalitenisz-bajnokságot is. Az öszszehívott grémium arról is határozott, hogy nem ad teret a csoportosan kirándulóknak, akik fittyet hánynak a kormány figyelmeztetéseire, ezért mostantól a csókakői vár nem látogatható, zárva tart.

Az óvodában ügyeletet tartanak, ám a legtöbb szülő itt is meg tudta oldani a gyermekelhelyezést, így nagyon ritka, ha valaki él a törvény adta ügyeleti lehetőséggel. – A hét első napjain öt-öt gyermeket bíztak ránk a szülők, és ez egyre csökkent, így előreláthatólag holnap már csak egy gyerekünk lesz – mondta el kérdésünkre Tóthné Giczi Ildikó, a helyi Mesevár Óvoda vezetője. Mint megtudtuk, a teljes óvónői létszám dolgozik, ugyanis az összes játékot és valamennyi bútort, eszközt megtisztítják és lefertőtlenítik, emellett az adminisztrációs feladatokat is ellátják. Jövő héten is hasonló lesz a helyzet, hacsak nem következik be változás, mondta a vezető óvónő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!