A fülei Orsovai Sándor a retro számítógépek megszállottja

– A gimnáziumi érettségi után elvégeztem még egy technikumot, és az volt az a pont, amikor el kellett gondolkodnom a jövőm alakulásán. Mindenképpen az IT területén szerettem volna elhelyezkedni, így kezdetben számítógép-összeszerelő voltam, majd hibaelemző technikussá váltam, a mai napig hardverekkel foglalkozom, és ha rajtam múlik, innen is fogok nyugdíjba menni – kezd bele beszélgetésünkbe a harmincas éveiben járó fülei fiatalember, aki nemrégiben ötödszörre csábította el az ország retro PC rajongóit a Fejér megyei településre.

Mikor kezdődött Nálad a PC és úgy összességében az informatika iránti érdeklődés?

– Órákig tudnék erről beszélni, de megpróbálom rövidre fogni. Valamikor 4 éves koromban kezdődött a dolog, amikor a bátyám jóvoltából hozzájutottam egy Videoton TVC személyi számítógéphez, illetve egy commodore-hoz. A 90-es évek elején, pláne, hogy én csak négy éves voltam, még kifejezetten különlegesnek számított az, hogy valakinek a saját háztartásában legyen egy ilyen masinája. Az informatika világa aztán azonnal beszippantott, egyre nagyobb rajongó lettem. A 2000-es évek elején, tizenévesen volt egy „kattanásom”, hogy a meglévő gépem mellé legyen még egy, csak úgy hobbiból, szórakozásból. Akkoriban az elavult számítógépeknek nem nagyon volt értékük, így a zsebpénzemből már tudtam venni alkatrészeket ezekhez az öreg gépekhez, majd szinte nulla szakmai tudással nekiálltam összerakni az első számítógépemet. Hónapokig dolgoztam rajta, amikor elkészült, nagyon büszke voltam magamra, de hamar rá kellett jönnöm, hogy egy elavult gépnek megvannak a maga korlátai. Jött a gondolat, hogy össze kellene állítani egy kicsit erősebb darabot. Mindeközben a másikat sem akartam eladni, hiszen hónapok munkája volt benne.

Elkészítettem hát egy újabbat, majd egy újabbat. Miután dolgozni kezdtem, és jobb anyagi lehetőségeim lettek, robbanássszerűen megnőtt a nálam lévő számítógépek száma.

Hét-nyolc évvel ezelőtt vált tarthatatlanná ez az állapot. Nem is feltétlenül a tárolásuk (bár az is igaz, hogy a ház minden pontjában gépek vannak nálunk) jelentettek gondot, hanem hogy sajnáltam ezeket a gépeket, mert nem foglalkoztam velük, összeszerelésük óta gyakorlatilag egy szobában porosodtak. Mindaddig kihívás volt, míg el nem készültek, ráadásul annyi további alkatrészem volt, hogy mindig újabb és újabb gépeket kellett összeraknom.

Mivel értékük nem volt – habár az elmúlt 4-5 évben a retro ismét aranykorát éli, így az árak is kicsit megemelkedtek – valamit csinálni kellett velük. Ekkor jött a kiállítás gondolata.

Elhatároztam, hogy két rendezvény lesz, a második után pedig eldöntöm, van-e értelme a folytatásnak. Az első kiállítás a fülei művelődési házban volt 2014-ben, körülbelül 25-30 gépet vittem ki, és nagyjából 20 ember jött el, ebből 10-en családtagok, barátok voltak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ezt vártam. Levontam a következtetéseket, majd a következő évben megcsináltam a másodikat. Ott már 80-an jöttek el. Nagyon boldog és büszke voltam. Egy barátom, aki szintén gyűjtő, részt vett azon az eseményen és elmondta, hogy nagyon szívesen társulna mellém kiállítóként, szervezőként, így a harmadikat már együtt csináltuk. Átütő sikere volt, 150 fő volt jelen, dupla annyian, mint előző évben. Évről-évre egyre több emberhez jutott el a tárlat híre, újabb kiállítók vették fel velem a kapcsolatot az együttműködés reményében.

A negyedik (2018-ban) még a fülei kultúrházban volt. Reggel 11 órakor nyitásnál az egyik szemünk sírt, a másik nevetett. Nevetett, mert eszméletlen sokan voltak, viszont sírt, mert kellemetlen volt, hogy az ország minden pontjáról jöttek hozzánk, és nem fértek be az épületbe. Akkor elhatároztuk, hogy az ötödiket úgy fogjuk megcsinálni, hogy helyprobléma ne legyen. Megszereztük a fülei tornacsarnokot, így 760 négyzetméteren, hat kiállító részvételével vághattunk neki az idei tárlatnak, a háttérben pedig körülbelül 20 ember segítette a munkánkat (van, aki egészen az Egyesület Királyságból jött haza, hogy nekünk segíthessen).

Inkább az idősebbek vagy a fiatalok jönnek?

– Általánosságban elmondható, hogy főként azok, akik a 80-as, 90-es években voltak gyerekek, vagy felnőttként dolgoztak ezekkel a gépekkel. A harmincas, negyvenes éveikben járó apukák mellett azonban szép számmal találunk fiatalokat is, aminek nagyon örülünk, hiszen így ők is átélhetik azokat az élményeket, amiket mi húsz, harminc évvel ezelőtt.

Nemek tekintetében viszont egyértelműen a férfiak oldalára dől a mérleg, nagyjából 90-10%-os arányban. A hölgyek inkább kísérőként jönnek, éppen emiatt jövőre tervezünk egy kifejezetten hölgy szekciót is kialakítani, hogy ők se unatkozzanak, amíg apuka és/vagy a gyermekük jól szórakozik.

Nem él tehát az a sztereotípia, hogy a 8-bites megjelenés egy mai fiatal számára abszolút élvezhetetlen.

– Azt gondolom, hogy minden sztereotípia okkal alakult ki, egy rétegkiállítás a miénk, de örömmel látjuk, hogy vannak a következő generációban is olyanok, akik mélyebben szeretnének elmerülni ebben a retro világban, aminek manapság úgy is felszállóban van a csillaga.

Milyen érzés volt, amikor először viszontláthattad Magad és a kiállítást a sajtóban, különböző platformokon?

– Nem mondom, hogy nem voltam kissé megijedve. Szokatlan volt, már csak azért is, mert egy teljesen átlagemberként csinálom ezt az egészet. Szerencsére rengeteg segítőm, támogatóm van, és minden kiállítás után sok-sok pozitív visszajelzést kapok a látogatóktól. Ezek mind motiválnak arra, hogy folytassam, holott minden kiállítás után megfogadom, hogy soha többé nem rendezem meg. Jó érzés látni, hogy családapák ismét gyermekké válnak arra a pár percre, órára, míg itt vannak nálunk.

Honnan sikerült embereket Fülére csábítani?

– Egyre messzebbről érkeznek. 3-4 évvel ezelőtt már annak is örültem, ha valaki Paksról vagy Kaposvárról jött, ma már ott tartunk, hogy Szegedről, Miskolcról, Debrecenből is érkeztek vendégek a kiállításra.

Családod, barátaid hogyan fogadták ezt a különleges hobbit?

– Miután 4 éves korom óta ezzel foglalkozom, így a gyermekeim számára teljesen természetes, hogy apa szobájában mindenhol számítógép van. Ugyan a lányaim annyira nem érdeklődnek a számítástechnika iránt, némi rálátásuk így is van a hardverekre, legalább annyi, hogy felismerjék őket.

A feleségemnek eleinte picit szokatlan volt a dolog, de szerencsére mindig támogatta a hobbimat.

Van kedvenced, akár a PC-k, akár a videojátékok terén?

– Konkrét gépet nem tudok kiemelni, de ha nagyon kellene, akkor a szívemhez leginkább a gázplazmakijelzős gépek állnak, amik a 80-as évek közepén voltak hordozható laptopok formájában beépítve. Mellette pedig mindent szeretek, ami x86-os alapú.

Mi a helyzet a modern gépekkel, illetve a modern számítástechnikával? Hogyan változott szerinted az informatika az elmúlt 20-30 évben?

– Máig a rabja vagyok az IT-nek, így nemcsak a retro, de a modern gépekkel is foglalkozom. Igyekszem folyamatosan képezni magam, és tisztában lenni az aktuális piaci állapotokkal. Úgy gondolom, hogy az elmúlt 10 évben lelassult a fejlesztések tempója. Jöttek ugyan új technológiák, de a saját kiállításunkon is meg tudnám mutatni ezeknek az elődjeit, legyen szó akár a 3- vagy 4D-ről. Ezáltal kijelenthető, hogy nem is az elmúlt 10 évben találtak ki bizonyos fejlesztéseket, inkább csak csiszoltak a technológián.

1997-től nagyjából 2004-ig tombolt igazán az informatika, akkor félévente újabb és újabb hardverek jöttek ki. Ez ma már nem annyira jellemző, egy hat-hét éves gép is tökéletesen ki tudja szolgálni egy átlag felhasználó igényeit.

Mik a terveid a jövőre nézve?

– Továbbra is gyűjtöm a számítógépeimet, amiket a későbbi kiállításokra hozni is fogok. Addig csináljuk a rendezvényt, amíg úgy látjuk, hogy van értelme, márpedig amíg egy negyvenes éveiben járó apuka ugyanúgy önfeledten tud szórakozni, mint egy kisgyerek, és a látogatóink újra átélik a gyerekkorukat, addig szó sem lehet megállásról. Ez egy óriási löket nekünk, ezért csináljuk.

A kiállítás végén összepakolunk, én elmondom ismét, hogy soha többé nem rendezek ilyen eseményt, majd egy rövid pihenés, és már tervezzük is a 2020-as programot.

Hol látod az informatikát 10-20 év múlva?

– Nehéz kérdés, úgy gondolom, hogy habár valamennyire lassult az IT, a fejlődés nem állt meg. Maguk a gyártók és a fejlesztők sem tudják szerintem, hogy öt év múlva milyen irányba fog menni a piac. Mivel a pénz diktál, így a felhasználói szokások fogják meghatározni, hogy hogyan tovább. Mindig voltak olyan technológiák, amikre óriási sikerként tekintettek, aztán semmi sem lett belőlük, valamint az ellenkezőjére is volt már példa.