Munkálatok

2018.03.01. 20:00

Tavasszal kezdődik a Velencei-tó partfal-rekonstrukciója

Kedden Velencén, szerdán Gárdonyban tartottak lakossági fórumot a Velencei-tavi partfal komplex, fenntartható rehabilitációja projekt kapcsán, melynek kivitelezési munkálatai tavasszal megkezdődnek. 

S. Töttő Rita

A munkálatok során negyvenkilenc olyan helyszínt határoztak meg, ahol munkálatok zajlanak majd – mondta el szerdán, a gárdonyi lakossági fórumon Oláh Zoltán, a Közép-Dunántúli Igazgatóság szakterületi vezetője. Ebből negyvenhét helyszínen lesz partfal rekonstrukció, huszonöt helyen öbölkotrás, tizenkét helyen védett természetvédelmi kotrás. A fenntarthatóság érdekében a két zagytér kapacitásbővítése is megvalósul, s emellett a tónál hat természetes ívóhely és fenntartható halbölcső létesül.

Még idén befejeződhet a munka

A sukorói térségben a legtöbbeket érdeklő rész a szabadstrand, emelte ki Csonki István, a Közép-Dunántúli Igazgatóság vezetője a Fejér Megyei Hírlapnak: – Itt tavasszal kezdődik a munka, s mint kiderült, nem probléma a nyári munkavégzés. Sőt, még örültek is, mert legalább idén befejeződhetnek az itteni munkálatok – tette hozzá az igazgató. A többi feladat java részét az év második felében kezdik meg Sukorón és Velencén, az életveszélyes mólók bontásával, s ezt követően a kotrási munkákkal folytatják.

Addig is hét olyan kikötőt jelölnek ki, ahová át lehet vinni a csónakokat. A részletes terveket megkapták a polgármesterek, s eljuttatják például a horgász egyesületeknek, így ezeken a fórumokon lehet érdeklődni a részletekért. De, tette hozzá Csonki, ezek nem kőbe vésett ütemtervek, az igényekhez igazítják a munkálatokat.

Így vetődött fel a Velence Vágta területe is, amely a közeli zagytér miatt érinti a munkálatokat. Ezért úgy ütemezik azokat, hogy akkor ott nem dolgoznak. Ugyanígy minden előre ismert rendezvényhez igyekeznek igazodni.

A Velencei-tó megújítása tavasszal kezdődik, a Korzó területe szezonon kívül kerülhet sorra
Fotós: Igari Balázs

Gárdonyban eltűntek a halak a tóból?

A gárdonyi szakasz kapcsán Vona Szabolcs területi főmérnök mondta el a lakosságnak: a MOHOSZ kikötő keleti medencéjével kezdik a munkát áprilisban, mellyel a tervek szerint májusban végeznek is. Ezt követően a nyugati medencéhez térnek át, ahol októberben indulhat a munka. Vona hozzátette: a legtöbb kikötőnél a vendégmólók kibontásával kezdenek. A lakossági kérdések között a horgászoké minden fórumon kiemelt helyet kapott. Mint kiderült: míg Velencén azt a tapasztalatot szűrték le a fórumon, hogy van elég hal a tóban, Gárdonyban inkább az a vélemény fogalmazódott meg, hogy eltűntek a halak a tóból. L. Simon László, országgyűlési képviselő igyekezett válaszolni az ilyen típusú kérdésekre:

- A horgászokkal és a sportegyesületekkel is folyamatosan egyeztetünk. Nagyon sokféle igény van, amelyeket össze kell hangolni. S mindenkinek el kell fogadnia, hogy van, aki horgászni, más viszont sportolni szeretne a tavon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!