Dég, Fehérvárcsurgó és Nádasdladány

2017.12.13. 11:30

Három kastély, és egy vár újul meg jövőre Fejér megyében

Az új Nemzeti kastélyprogramban és várprogramban összesen négy és háromnegyed milliárd forint szerepel a megyei fejlesztésekre.

V. Varga József

károlyi

A Nemzeti kastélyprogramban és várprogramban Fejér megyére vonatkozóan a dégi Festetics-kastély, a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély és a nádasdladányi Nádasdy-kastély, valamint a Csókakői vár szerepel. Mikorra várható a munkák megkezdése? – a Fejér Megyei Hírlap kérdéseire a Miniszterelnökségi Sajtóirodától kaptunk válaszokat. Jelenleg a generálkivitelezői tender van folyamatban a három kastély esetében, a kivitelezési munkák várhatóan 2018 elején kezdődhetnek meg. A vár régészeti kutatása befejeződött, jelenleg a tervezés zajlik – értesültünk az illetékesektől.A program keretében arra törekszenek, hogy a kastélyok és a várak ne csak eredeti szépségüket nyerjék vissza, hanem új funkciókkal is gazdagodjanak, hogy – adottságaikhoz igazodó módon – megfeleljenek a mai kor turisztikai igényeinek, egyedi, unikális élményt nyújtva a látogatóknak. A program fő célja, hogy minden rétegében korszerű, 21. századi, fenntartható műemlékhasználat valósuljon meg.

Amint megtudtuk: az első hét kastélyegyüttes sorában, ahol az építkezések a jövő év elején megkezdődhetnek, két Fejér megyei kastély szerepel. A hetek tehát: a tatai Esterházy-kastély, a majkpusztai Esterházy-kastély és kamalduli remeteség, a sümegi püspöki palota, a nádasdladányi Nádasdy-kastély, a dégi Festetics-kastély, a bajnai Sándor-Metternich-kastély és a füzérradványi Károlyi-kastély.

Fehérvárcsurgó, Károlyi-kastély – a kastélyépületben megszépülnek és megújulnak a történelmi enteriőrök Fotó: Koppán Viktor

Helyreállítás és örökség-megőrzés, unikalitás

Virág Zsolt, a Nemzeti kastélyprogram és várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos úgy fogalmazott: fontos cél, hogy a program a műemlék-helyreállítás és az örökségmegőrzés alapvető szempontjai mellett egységes, Európában is unikális, jól értékesíthető turisztikai termékcsomag legyen. A kastély- és várlánc épületei esetében, egy új gazdasági modell alapján, a legalább nullszaldós fenntartás biztosítására törekszenek. Kormányzati szempontból elsődleges, hogy a lánc, sokrétű bevételi lehetőségei révén, önfenntartóvá váljon – tette hozzá. A program keretében húsz kastély és tizenkilenc vár újul meg a következő években. A keretösszeg jelenleg 55 milliárd forint, amely azonban az egyedi igények alapján nőhet.

Fehérvárcsurgó: visual-guide és szabadulószoba

A kulturális központként is elismert, elegáns fehérvárcsurgói Károlyi-kastély jelenleg is működő kiállítóhely, a kastélyprogram keretében azonban jelentős mértékben bővül, és számos innovatív megoldással és interaktív eszközzel gazdagodik a kiállítás – tudtuk meg a Miniszterelnöség sajtóosztályától. Az épületegyüttes központi elemét jelentő kastélyépületben megszépülnek és megújulnak a történelmi enteriőrök, amelyek megismerését többnyelvű visual-guide teszi még élvezetesebbé. A hajdani korok hangulatát érezhetjük át a számos reprezentatív teremben, a kastély tetőterében pedig érintőképernyő segítségével kerül bemutatásra a Károlyi-család történetének első, a 18. századig tartó nagy korszaka. A kastély gyönyörű, boltíves pincéje is meglepetést tartogat majd: itt alakítják ki az akár csapatépítésre is alkalmas „szabadulószobát”.

Dég: szabadkőművesség, 300 hektáros angolpark

A Festetics-kastély kiállítási koncepciója a családhoz és a kastélyhoz köthető különleges tartalmakra épül: a földszinti kiállításon megelevenedik a család története, mindennapi élete, hobbijai, szórakozási, sportolási szokásai. Az emeleten a látogatók egy beavatási szertartás részeseiként megismerhetik a 17-18. századi szabadkőművesség jeles személyeit, szokásait, különös tekintettel annak dégi kötődéseire. A kiállítás különböző pontjain kézzel fogható, összerakható tárgyakat helyeznek el (például összerakható kastély makett), a vizitálók kihúzhatják a herbárium szekrények fiókjait, belelapozhatnak a könyvtár digitális kötetébe. A 300 hektáros park hazánk egyik legszebb angolparkja, melyben az élményelemeket fejlesztik.

Romantikus „mesekastély” a Nádasdy-kastély Fotó: FMH-archív (VV)

Nádasdladány: otthonosan, kordonok nélkül

A Nádasdy-kastély egy kényelmes birtokközpont, egy családi rezidencia, amelyet a látogatók számára is ennek megfelelően szeretnék élvezetessé tenni. A kastély felépítése minden kényelmi igényt kiszolgált, a legmodernebb berendezéseket alkalmazta, amelyet a nagyközönség számára interaktív módon be is mutatnak. A nemrég elhunyt utolsó Nádasdy gróf – Nádasdy Ferenc – kívánságának megfelelően a kastélyba érkezőket olyan szolgáltatásokkal és lehetőségekkel veszik majd körbe, amelyek által a kastély tereit otthonosnak érezhetik, amelyben szabadon mozoghatnak. Nem lesznek kordonok, a vizitálókat arra invitálják, hogy üljenek le nyugodtan a szalonban, fogyasszák el kávéjukat ebben a közegben, telepedjenek ki a téli kertbe, olvasgassanak, hallgassanak zenét, gyönyörködjenek a tájban.

A Csókakői vár infrastruktúráját és szolgáltatói környezetét is fejlesztik Fotó: FMH-archív (MA)

Csókakő: a turisztikai kínálat színesítése

A projekt fő célkitűzése a Csókakői vár turisztikai kínálatának színesítése, az attrakció infrastruktúrájának és szolgálati környezetének fejlesztése. Amint megtudtuk: interaktív eszközökkel, tapintható makettekkel szeretnék a várat egy igazán élménydús látogatásra alkalmassá tenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!