Vértesalja

2009.04.02. 02:27

Városépítés kötvényből, Móron

Mór - Maguk a testületi képviselők is nyugodt hangulatúnak ítélték a múlt szerdai önkormányzati ülést, jóllehet, ez inkább csak a rázós ügyek hiányának tudható be.

Tóth Péter

A költségvetés múlt havi elfogadása után a vigyázó szemek most a gazdasági helyzet alakulását figyelik, nehogy menet közben kelljen kutakodni a város kasszájában. Jövő ilyenkor csak nagy szerencsével összegezhetik úgy a büdzsét, mint most a 2008-ast. Eszerint a működési költségekhez tavaly nem kellett hitelt felvenni a hatmilliárdosnak nevezett városban. 

Jó előre beharangozták már, hogy az első fél évben vissza fogják tartani a civil és sportszervezetek, egyházak támogatásának felét - erről most született döntés, ahogyan határoztak a közmunka program beindításáról is. Szűkösnek hirdették az idei esztendőt a beruházások terén. Annyiban ez igaz is, hogy kisebb léptékű pályázatokat adnak be. A nyugdíjasotthon, három óvoda és két iskola felújítására jut így pénz. Nincs benne a szórásban a Petőfi iskola alsó tagozatának épülete. A vélemények szerint itt bármilyen felújítás helyett inkább egy teljes újjáépítés kelne el. Kibővítik a Kodály és Bartók utcai házak előtti parkolókat, végre pedig járdán is megközelíthető lesz a szabadidőközpont.
Mindezekre a pályázatokra a tavalyi kötvénykibocsátás adja a fedezetet. Nem aprópénzről van szó, tavaly egymilliárd forintot kötöttek le, a kamatokból és az árfolyam változásából mintegy százmillió forintos haszon származott. Ebből 13 millió forint prémium illetné meg a befektetési tanácsadó céget, ha a képviselők éppen nem vitatnák ezt el tőlük. Márpedig többen is hangoztatták, hogy a nyereség nem ütötte meg azt a szintet, amit normál kamatú lekötésnél is elérhettek volna, a svájci frankról pedig egyesek szerint idejekorán váltottak át az éppen leértékelődő forintra.

A politikai felelősség vállalása kicseng Fenyves Péter polgármester szavaiból: eszerint hazardírozó üzleteket nem voltak hajlandóak kötni. Ilyen megfogalmazás után nyitott a kérdés a tudósító számára: mégis milyen pénzügyi lépések után vártak el extra nyereséget a tanácsadótól? Az ülésen meghozott kisebb döntések közül egy a közbiztonságot is érintette. A közelmúlt incidensei után térfigyelő kamerát helyeztek el a Deák és a Petőfi utca sarkán, a temetőknél ezt még nem látták feltétlenül indokoltnak. Azok az idők még nem jöttek el, amikor a holtak nyugalmát zavarják, nem csak az élőkét.

A figyelem felkeltése miatt hozta szóba Törő Gábor, a településfejlesztési bizottság elnöke a nemzetiségi oktatás helyzetét. A törvény szerint azok az iskolák kaphatnak támogatást, amelyeknél a tanulók legalább 90 százaléka részt vesz a nemzetiségi oktatásban. Móron ez az arány egyre csökken, ami könnyen járhat a normatíva elvesztésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!