Vértesalja

2010.01.28. 03:29

Szórakozás kontra lakók, Móron

Mór - Évek óta nehezíti a szórakozóhelyek üzemelését, hogy a városban élők a folyamatos zajra panaszkodnak. Az önkormányzat intézkedései rendre a lakóknak kedveznek.

Tóth Péter

A téma akkor a kastélykertben tartott nyári koncertek kapcsán merült fel: a közelben lakók aláírásokat gyűjtöttek a megtartása ellen, Fenyves Péter polgármestertől ígéretet is kaptak arra, hogy az idén már nem lesznek a koncertek megrendezve.

Úgy tűnhet, amíg nincs pontos szabályozás, eseti alapon dőlnek majd el az ilyen kérdések.

A Mór Város Jövőjéért Egyesület képviselője, Kelemen Levente novemberben még arra is javaslatot tett, hogy mindennemű koncertet tiltsanak ki a belvárosból. Az egyesület 2008-ban támogatta a Futura-diszkó megmaradását, amit a lakók tiltakozása után végül bezáratott az önkormányzat; a képviselő szerint ez az ügy precedenst teremtett más rendezvények betiltására is.

Az ötletelésnek ezzel még korántsincs vége: előfordult, hogy egyes lakók a bornapok ellen is tiltakoztak, mondván, a pihenéshez való jogukat sérti a többnapos rendezvény megtartása. A törvény szerint az önkormányzatok csak az este 10 óra és reggel 6 óra közötti nyitva tartást szabályozhatják.

A mostani álláspont szerint az idén 10 óra után nem tartanak szabadtéri koncertet Móron. A vasárnap délutánonkénti nyári zenei estéket ilyenformán továbbra is megtartják, Beke Ildikó művelődési igazgató elmondása szerint tervezik napközben a kastélyudvari koncertek megrendezését is.

Az ad hoc intézkedéseknek csak egy átfogó szabályozással lehetne elejét venni, gondot okoz viszont, hogy Mórnak nincs érvényben lévő zajrendelete. A jegyző saját hatáskörben ettől még korlátozhatja a túl hangos szórakozóhelyek működését.

Dornyi Sándor, a város jegyzője úgy véli: a nappali rendezvényeket alapesetben minden további nélkül meg lehet tartani a városban. Elmondása szerint lehet abban bízni, hogy még az idei első fél évben megszülethet a szabályozás, és ki tudják jelölni a zajvédelemben érintett területeket. Ettől persze még nem oldódik meg azonnal a fiatalok dilemmája, ami szombat esténként nagyjából akörül forog, hova mehetnének el szórakozni. Az elmúlt években több szórakozóhely is bezárt már a közelben lakók panaszai miatt. Ilyen helyzetben többen is Székesfehérvárra, vagy valamelyik környékbeli településre járnak el, a város határai mindenhogy szűknek bizonyulnak...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!