Vértesalja

2011.05.12. 02:29

Professzor, falun

Kincsesbánya - Egyetemi tanárrá nevezték ki a faluban lakó Sashalmi Endrét. A negyvenes évei közepén járó férfi nem kifejezett könyvmoly: 2002 óta a település alpolgármestere.

B. Kiss László

1964-ben született Székesfehérváron, 1964-ben költöztek Bakonykútiból Fehérvárcsurgóra. Felesége Altmann Ágnes kincsesbányai, az ő révén került 1991-ben Kincsesbányára - derül ki Sashalmi Endre szavaiból.

- Miként lesz valakiből történészprofesszor? Gondolom, az iskolai élmények nem elhanyagolhatók...

- A csurgói általánosban Paulikovics Györgyné volt a történelem-, és Kalmár Istvánné az orosztanárom. Középiskolába Fehérvárra, a Teleki gimnázium angol szakára jártam, ahol szintén avatott kezekbe kerültem Gál Szilveszterné, illetve Sepsei Mihály jóvoltából. Az iskolai élmények mellett meghatározó volt számomra az a történelmi miliő is, amelyet Csurgó jelentett a Károlyi-kastéllyal, s a késő román kori gót katolikus templomával.

- Nem utálta tehát az orosz nyelvet, mint a korosztályunk legtöbb tagja?

- Olyannyira nem, hogy angolos létemre a pécsi tudományegyetem orosz-történelem szakára felvételiztem. 1986-87-ben egy évet halasztottam egy tíz hónapos amerikai ösztöndíj miatt, s 1989-ben diplomáztam. A végzés után tanársegédként bent maradtam az egyetemen.

- Mi a kutatási területe?

- A 16-18. századi orosz és európai politikai gondolkodás és államfejlődés.

- Miként kapcsolódott bele egyetemi oktató létére a bányászfalu közéletébe?

- Kincsesbányán régi hagyománya van a nő-, illetve férfinapi műsoroknak, amikor az ünnepelteket a másik nem tagjai köszöntik vidám, humoros színpadi produkcióval. Először csak nézőként vettem részt ezeken az esteken, aztán később magam is szerepet vállaltam bennük. Először csak mint függönyhuzogató. Ezek a fellépések tettek talán ismertté a faluban. 1998-ban kerültem be először az önkormányzati testületbe, de azt a ciklust még nem dolgoztam végig, 2001-ben lemondtam.

- 2002 óta Kincsesbánya alpolgármestere...

- Én is tagja voltam annak a csapatnak, amely Bajkai Jánost kapacitálta: ha jelölteti magát polgármesternek, akkor mi is indulunk képviselőjelöltként. Jánost tavaly választották harmadszorra elöljáróvá.

- Ennyi év alatt sem ábrándult ki a közéletből?

- Nem lehet úgy dolgozni, hogy mindenki elégedett legyen. Aki pedig pozíciót vállalt, annak az esetleges kritikával is számolnia kell...

- Van olyan, ami különösképpen a szívügye?

- Ha már van focipályánk, egy saját csapat is jó lenne...

Otthonosan mozog a focipályán is...

Sashalmi Endrééknek két fiúk van: a 13 éves Soma a fehérvári Vasváriba jár hat osztályos gimnáziumba, a 19 éves Gergely az ELTE jogi karának hallgatója. A professzor a focipályán is otthonosan mozog: Csurgón igazolt játékos volt, és kincsesi öregfiúk csapatának is tagja. A foci jó kis vasárnapi program volt, fontos összetartó erő lenne Kincsesbányán egy saját csapat - mondja. Helytörténettel viszont nem foglalkozik, Kincsesbányáról már mindent megírtak mások - feleli a kérdésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!