Vértesalja

2011.07.28. 02:29

Kerékpár és tároló a falunak, a vendégeknek Gánton

Gánt - Hamarosan egy mosdóval ellátott kerékpártárolót építhet a település a helybélieknek és a turistáknak egyaránt. Addig pedig felújítják az óvodát.

S. Töttő Rita

- Szeptember, október tájékán indulhat meg a kivitelezés - árulta el kérdésünkre Spergelné Rádl Ibolya polgármester. Az önkormányzat 10 millió forintból valósítja meg tervét, amelyből mindössze 526 ezer forint az önrész. - A hivatali dolgozók, az iskolások és a turisták is használhatják majd az önkormányzati kerékpárokat - tette hozzá a polgármester.

Ám őszig sem telnek semmittevéssel a napok a sváb településen: májusban kezdték s nemrég fejezték be a polgármesteri hivatal tetőcseréjét, amire már igencsak ráfért a felújítás, hiszen beázott, öreg volt. Ezt teljes egészében az önkormányzat állta, 5 és fél millió forintba került, a bádogos- és kőművesmunkákkal és tetőfedéssel együtt.

Most éppen az óvoda felújítása zajlik, amelyet szintén teljesen önerőből old meg a falu, s ahová ősztől bölcsődés csoport is járhat.

- Volt igény rá, ezért úgy döntöttünk, hogy az óvodások létszámától függően helyet kaphatnak az intézményben a bölcsődés korú kisgyermekek is. Idén csupán egy-két főt tudunk felvenni, jövőre azonban talán többet is - mesélte Spergelné.

Számos egyéb pályázatra is készülnek: a tájház felújítására, fejlesztésére, valamint a polgármesteri hivatal udvarának közösségi rendezvénytérré alakítására is bead két Leader-pályázatot Gánt. Megújuló energiákra és a belterületi utak rendbetételére is pályáznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!