Tollfosztás, házi kuglóf, tejes kávé és mesék

- Klárinak volt három libája – kezdi a tollfosztás szervezője, Bauer Jánosné Nusika a jeles esemény históriáját. Burghardt Pálné, az emlegetett libatulajdonos tódítja meg, hogy az vagy három éve volt, mert nemigen találni ludat Vértesbogláron. Meg még Bauer Teréz testvérének is előkerült egy kis toll, alig tudtak összekaparni egy kispárnára valót., de nem maradhat el a fosztás!

-Valamikor falkákban gágogtak a libák utcahosszat, nem volt kerítés, mégis mind hazatalált – meséli a 82 esztendős Nágl Jánosné Tirhold Róza néni, mert annyi, de annyi jó kis történet jut eszébe a szorgoskodóknak, hiszen csak a kezük jár. Meg a nyelvük, ugyebár. A művelődési házban tartották Nusikáék a tollfosztást, mert a gyönyörűséges faluházat nem lehet befűteni, a cserépkályhát akkor rendszeresen kellene tüzelni, hogy a falak be ne penészedjenek. De itt is jó a hangulat, főleg hogy finom kuglófok sorakoznak a terített asztalon a tejeskávé mellett.

- Hogy házi-e a kuglóf? – kérdi Nusika. – Hát persze, itt mindent magunk csinálunk! Az asszonyok a süteményt, az emberek a gyereket! – vágja rá, s erre még magasabbra csap a jókedv. Mohl Anna is lelkes szervező, ő már újabb generáció, de még 1980-ban maga is részt vett igazi tollfosztáson, s nemcsak hagyományőrzés címen. Demeter Zoltánné Jolika meséli, hogy a stafírungba kapott libatollas dunyhát harminc évig használták, nem volt annak szaga egyáltalán. Nusika idézi a régi öregasszonyok csiklandós történeteit, meghányták-vetették a ráérősebb téli időben, a közös munkák alkalmával a falu dolgait. Svábul azt is elmondja, hogy a beképzeltnek „toll a fenekébe!”mondás járta. A férfiak hajdan kimaradtak ebből a női mulatságból, a szomszéd szobában iszogattak, vagy kiszöktek a pincékbe. Most eljöttek, ha nem is fosztottak tollat, s magukkal hozták a fiatalabbakat, gyerekeket is. Valamit megértenek talán a letűnt idők nyugalmasabb szépségéből.