Vértesalja

2009.07.09. 02:29

Ki lesz az ÁMK-igazgató?

Etyek - A helyi képviselők többsége úgy döntött, hogy új vezetőt választ az ÁMK élére. Az okokról nem mondanak túl sokat, de egy biztos: aláírásgyűjtést kezdeményeztek és újabb testületi ülés lesz ma az ügyben.

S. Töttő Rita


Ma eldőlhet, ki kerül az intézmény élére
Fotó: FMH

A 2004 óta működő, három oktatási-művelődési területet összefogó Magyar Kút Általános Művelődési Központ élére nemrég új vezetőt választott a képviselő-testület. Bodó Gabriella igazgató helyére egy budapesti, a helyiek számára ismeretlen pályázó, Leleszi Tibor került - illetve kerülhet. Ma ugyanis rendkívüli testületi ülésen újra tárgyalják a vezetőváltás kérdését, mégpedig azért, mert a polgármester, Szűcs Lajos jogi pontatlanságokra hivatkozva újratárgyalásra visszadobta a témát. A település vezetője nem titkolja, hogy Bodó mellett tette le a voksát, ám arról, hogy a képviselők többsége miért szavazott Leleszi mellett, nem akart nyilatkozni, mondván, zárt ülésen beszéltek a személyi kérdésekről.

Tudomásunk szerint a budapesti pályázó mögött jelentős pedagógiai szakmai múlt áll, iskolaigazgatóként és kollégiumvezetőként is tevékenykedett, viszont nem általános iskolai szinten. Több vélemény is született a pályázókról, amelyek mindegyike az általános iskolai tapasztalatlanságot emelte ki Leleszi esetében. A Bodó melletti érvelések is minden esetben ugyanazt emelték ki: az iskola konkrét tapasztalatait, eredményeit jól ismeri a pályázó - ez nem véletlen, hisz az intézmény életében igazgatóként eddig is szervesen részt vett.

Lucza Gyula képviselő Leleszi mellett szavazott, mégpedig azért - nyilatkozta -, mert a pályázónak komoly pedagógiai múltja van.

- Az ÁMK év eleji átvilágítása során szabálytalanságokra bukkantunk. Ráadásul az új pedagógiai program is hiányzott - emelte ki a közoktatási bizottság elnöke, hogy miért nem hosszabbították meg a régi vezető kinevezését. - Emellett a pályázó inkább a múltbeli eredményeket emelte ki pályázatában, nem a jövőbeli tervekre koncentrált.

Lapunk kérdésére, hogy szerepet játszhatott-e a vezetőváltásban az a rendőrségi nyomozás, melynek során több olyan eseményt feltártak a Bodó Gabriella vezette iskolában, amely a Büntető törvénykönyv paragrafusaiba ütközhetne, mégis meg kellett szüntetniük a nyomozást (a http://www.fmh.hu/legfrissebb/20090114_lezartak_a_nyomozast_az_etyeki_zaklatasi_), mert az érintettek kiskorúak, s ők nem büntethetők, nem kaptunk konkrét választ.

A téma tehát ma folytatódik a polgármesteri hivatalban, ahol 17 órakor tartják az ülést, s amelyre információink szerint demonstrációt szerveznek a szülők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!