Vértesalja

2006.11.30. 03:29

Szenvedélyeink

Alcsútdoboz (zsm) - Egy-egy darab lehet átlagos vagy észrevétlen bármiből. Ám egy gyűjtemény különös varázzsal bír, s e megállapítás vonatkozik a gyűjtőre, de a szemlélőkre is.

Zsohár Melinda

Több éve állítanak össze az alcsútdobozi sportcsarnok galériáján így késő ősszel egy helyi gyűjteményes kiállítást, ami elég népszerű is. Nem mintha a világ legnagyobb gyémántja, az egyetlen létező félrenyomott, kétszáz éves postai bélyeg, avagy pattintott kőbaltagyűjtemény kerülne ilyenkor az érdeklődés kereszttüzébe, de csakugyan szórakoztató és nem ritkán meghökkentő is egy-egy kollekció, mert több azonos témájú tárgy együttese már más tartalmat hordoz, mint egyetlen darabja önmagában. Rá-adásul a gyűjtő személyének ismeretében egyéb pszichológiai és társadalomfilozófiai következtetéseket is le lehet vonni, ha nagyon fennkölten fogalmazunk. Hétköznapian pedig: az ember rejtettebb tulajdonságairól is árulkodik gyűjtőszenvedélyének lenyomata.

Az alcsútdobozi kiállításon az idén tizenketten hozták el kedves kollekciójukat, vagy annak egy részét, s még érdekesebb végigböngészni őket úgy, hogy ismerjük is a gyűjtőt. Tóth Katalin, Szilveszter Mária és Bőcs Istvánné bizsu ékszerei foglaltak el egy-egy tárlót, s csakugyan mutatták is a három kedves hölgy különbözőségét. Cseszár István pénzgyűjteménye a forint állomásait dokumentálja, s numizmatikai értékén felül elgondolkodtató benne, hogy a tíz-húsz éve még figyelmetlenül elhajigált tucataprópénzek mára miként válnak egy kor lenyomatává. Fekete Ildikó kőzetgyűjteményéhez személyes mondandóját is hozzáfűzte, Szili Árpádné patchwork takaróin pedig tulajdonosaik, az alcsúti kisbabák neve és fotója látható, ami így egyből kicsit szociológiai-helytörténeti aktualitást is nyer! Bárányos Lilla lovagol, saját lova van, ő lovas tárgyait hozta el, Bárányos Jolán keresztszemes hímzéseit. H. Kolláth Mária dobókockáival, a bicskei vendég (a helyi kórusban énekel) Ivanics Béla öreg vasalóival, Bakonyvölgyi Lászlóné századeleji kereskedelmi plakátmásolataival, Kolumbán Józsefné pedig kedvenc babáival árult el kicsit többet magáról, személyiségéről azzal, hogy a hozzá közel álló tárgyakat, gyűjteményi darabjait másoknak is prezentálta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!