Vértesalja

2006.11.09. 03:29

Még tart a munka

Vértesboglár - A fiatal szobrász számára egy pesti kiállítás hozta meg a várt sikert. Jelenleg első vallási témájú munkáján, egy tizennégy részből álló stációsorozaton dolgozik.

Kovalcsik Katalin

Az, hogy Vértesboglár nem válik egy hétköznapi vértesaljai faluvá, javarészt a helyi képzőművészeknek köszönhető. Lapunk nemrégiben számolt be a különleges, faragott falutábláról, amely Bakos Gyula szobrász keze munkáját dicséri. Hamarosan újabb alkotással gazdagodik a község, mégpedig egy tizen-négy részből álló stációsorozattal, amely Krisztus kálváriáját ábrázolja. Ennek elkészítésével a fiatal, vidám szobrászt, Erőss Ildikót bízták meg. Ildikó és párja a fővárosból költöztek ki Vértesboglárra, és boldogok itt.

- Valójában sokáig nézelődtünk a környéken, amíg végül döntöttünk - mesélte. - Oszi és én beültünk az autóba, és egyszerűen elindultunk házat keresni. Mindaddig, amíg észre nem vettük, hogy van Vértesbogláron egy eladó parasztház. Hát ez az, amiben jelenleg is lakunk.

Le sem lehetne tagadni, hogy ebben a parasztházban egy művész lakik. A falak, a polcon elhelyezett tárgyak, műalkotások mind erről árulkodnak. Leginkább Ildikó domborművei színesítik a nappali összképét.

- Szeretek domborműveket készíteni - folytatta Ildikó. - Egy életnagyságú, betonból készült torzó hozta meg számomra a sikert, amelynek Fürdő a címe. Nyíregyházára jártam képzőművészeti szakközépiskolába. A képzőművészeti főiskolára harmadik nekifutásra kerültem be. Kovács Gábor Pesten szervezett egy kiállítást Friss 2004 címmel, ahol főként fiatalok műveit állították ki.

Ezek között volt a Fürdő, amellyel Ildikónak sikerült besöpörni első - de valószínűleg nem utolsó - díját. A Fürdő egy férfit és egy nőt ábrázol. A pesti Kogart-házban és a nyíregyházi élményfürdőben is megtekinthető a mű.

- A Krisztus kálváriája lesz az első vallási témájú munkám - mondta Ildikó. - Korábban, a falutól távol már egyszer volt ilyen stációsorozat, de a kommunizmus idején eltávolították.

Ildikó boglári műtermében jelenleg is folyik a munka. A tizennégy részből álló stációsorozatnak ugyanis jövő tavaszra kell elkészülnie, és a temetőhöz vezető úton helyezik majd el. Kíváncsian várjuk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!