Vértesacsa

2016.05.22. 10:29

Tájház nyílt Vértesacsán a németajkúak elűzésének 70. évfordulóján

Tájház nyílt szombaton a Fejér megyei Vértesacsán, ahonnan 70 éve űzték el a németajkúakat.

A megemlékezés előtt Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára telefonon az MTI-nek elmondta: az 1947-es elűzetés óriási véráldozatot jelentett a német nemzetiségnek és a magyar nemzetnek is.

"Azoknak a németeknek, akik több évszázada Magyarországon éltek, a nyelvük német volt, a hitük keresztény, de a nemzetben gondolkodásuk magyar" - tette hozzá, kiemelve, hogy ezért fájdalmas még hetven évvel később is "ez a szörnyű tragédia".

A második világháború után mintegy 1800 németajkú volt Vértesacsán, közülük több mint 1600-at kitelepítettek.

Az államtitkár szerint ez arra figyelmeztet, hogy mennyire fontos a Kárpát-medencében, illetve annak környékén élő népek "egymásba kapaszkodása".

A magyar nemzetiségi politika a fentieket szem előtt tartva támogatja, erősíti az itt élő tizenhárom őshonos nemzetiség életét - mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!