Koronavírus Fejérben

2021.03.11. 07:15

Vakcinára várva…

Ha valaki e sejtelmes címet olvasva netán arra gondol, hogy „na, itt van egy újabb virológus a tízmillió közül”, akkor téved.

Kiss Elemér közgazdász

Már benn is volt a „szuri” a vállunkban, észre sem vettük!

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Nagy és hangos zűrzavar, tányércsapkodás uralkodik a vakcinák körül, mind itthon mind széles e világban, amiről nekem is megvan a véleményem. Valójában két okból ragadtam „tollat”. Az egyik az Index cikkében taglalt, krimit meghazudtoló budapesti story az újságíró beoltásának „szörnyű” körülményeiről, a másik az én esetem. A kedves olvasóra bízom véleményének kialakítását, de saját tapasztalataim merőben mások, legalábbis nálunk Fehérváron.

Kerek egy hónap múlva leszek 78 éves, átlagos egészségi állapotban, egy évvel fiatalabb nejemmel, mindketten enyhe fokú magas vérnyomással, 55 év boldog házassággal a hátunk mögött. Gondolni való, hogy az utóbbi egy év megpróbáltatásait – mint megannyi fehérvári sorstársunk – milyen nehezen éltük meg. Nyilván a fiataloknak akár még több lemondást is hozott – életvitelükből adódóan –, minket viszont a bezártság viselt meg, mivel komolyan vettük a városunkban (is) bevezetett korlátozó intézkedéseket. Bár úgyszólván szemben lakunk az Öreghegy népszerű bevásárlóközpontjával, mégsem mertünk átmenni vásárolni. A kedvenc Városi Piacot is el kellett feledni, feleségem heti kétszeri belvárosi élményszerző sétáiról nem beszélve. Az országos korlátozásokat a polgármester empatikus intézkedései is csak alig enyhíthették, moderálták, mégis elmondható, a higgadt és mértéktartó iránymutatást a városlakók hasonló magatartással viszonozták. Nálunk elmaradtak a fővárosban, pláne számos nyugati városban elitélhető megmozdulások, rendbontások. Mindenki tudja, míről beszélek.

Szerencsénkre a két fiunk kisegített minket a „slamasztikából”, bár sokszor egy pszichológus is elkelt volna a bezártság enyhítésére.

Az amúgy is hosszú, sötét, szürke hideg téli hónapok állandó és egyedüli témája mi más lehetett, mint a vakcina. A csúf vírus elvette tőlünk a családunkat, gyerekeinket, unokáinkat, rokonainkat, barátainkat. Elvette szinte minden örömünket, szórakozásainkat, még a könyvtárba járást is megnehezítette, meg a vasárnapi templomba járást.

Már benn is volt a „szuri” a vállunkban, észre sem vettük!
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

De közben kitanultuk a vakcinát, a vakcinákat, fajtáikat, gyártásukat, hatásaikat, előnyüket, hátrányaikat, csak éppen nem találkozhattunk velük. Aztán, amikor lehetett, az első nap első órájában regisztráltunk az interneten, még a nyugdíjaslevelet is visszaküldtük…

Godot-ra várva… Pardon, vakcinára várva… Ezt hozta el végre a tavasz, bár a hóvirágok a Nagypapa pincéje védelmében már rég kinyíltak. És most, amikor végre tömegessé válhat az oltás, amire egy éve vártunk számolva a napokat, felcsillant a remény, megoldás arra, hogy megússzuk a kórházat, lélegeztetőgépet és a legrosszabbat!

De mi történt? Saját sorsunkat megnehezítve áldatlan vitákba torkollott a nagy vakcinázás. Na, ez már meghaladta a tűrőképességemet – remélem, sokan másokét is.

Mintha a sivatagban bolyongó, a szomjhalálhoz közeli vándor elé tartott kulacsban kotyogó friss víz mohó kortyolása előtt az alélt vándor ezt a kérdést bírná feltenni: tessék csak mondani, melyik forrásból is töltötték meg a kulacsot?

A lesajnált, sokak szerint végstádiumban vergődő, forráshiányos magyar egészségügy hivatásához méltón megrázta magát, példamutatóan teljesített, és erőn felül folytatja. Elakad a szó, mely a köszönetét fejezi ki az orvosaink, ápolóink irányában.

Aztán, bízvást nemcsak Fehérváron, kézbe vették a dolgokat – mindenki, akinek ebben feladata volt. Nos, bár már számoltuk a napokat, órákat, perceket, innen már ment minden, mint a karikacsapás.

Megjött a várva várt e-mail T. Csilla öreghegyi rendelőjéből, kérem-e a kínai vakcinát.Mi az, hogy kérem, hiszen egy éve erre várok!

(Megjegyzem, Sz. Péter doktor barátom, osztálytársam, három szakvizsgás, 50 évet a Szent György Kórházban lehúzott főorvostól a következőket hallottam: „Nézd, öregem, erről a fajta oltásról legalább 50 év tapasztalata áll rendelkezésünkre, a mostani újakról– azon kívül hogy teljesen megbízhatóak azok is – ugyanez még nem mondható el.”

Ez ráadásul jól hangzott, de akkor már mindketten be voltunk oltva. A kínaival.

Háromnegyed 8-ra kellett mennünk, 15 fő társaságában várakoztunk az előtérben, mindenki maszkban, távolságot tartva. Tíz perc múlva már benn volt a „szuri” a vállunkban, észre sem vettük, a doktornő ügyes kézzel, rutinosan adta be. A legkisebb mellékhatás nélkül, sem akkor, sem napok múlva!

Így várunk a következő oltásra, de addig is majd jól elvitatkozunk a vakcinaútlevélről!

Hát ez az én kis történetem, bízom benne, hogy akik már megkapták, hasonló tapasztalatokat szereztek.

És akik még vakcinára várnak, azoknak kívánom, mielőbb megkapják. Bármelyiket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!