Útonállók paradicsoma

A közlekedés szabálykövető résztvevői megoldják, és az élet, a forgalom megy tovább. Eddig semmi gond, hiszen valamennyien kerültünk olyan helyzetbe, hogy csak egy pillanatra leállunk, aztán a sós kiflivel a szánkban hajtunk tovább. Mondanivalóm lényege azokról az esetekről szól, melyek során az úrvezetők parkolónak használják a gyakran keskeny utcák egyik felét. Persze, felmerül a kérdés, hol álljon szegény? Nos a válasz a családi házas övezetekben egyszerű: Az udvarba! Akkor jönnek a kifogások, hogy rossz a kapu, kiszökik a kutya, vagy a legarrogánsabb, a nagy klasszikus: Nem tiltja semmi, oda állok, ahova akarok! Rongálja az utat is, ha valaki ilyen szakaszon az úton tárolja a kocsit, ugyanis a mellette elhaladók kénytelenek lehúzódni, összetörve az aszfalt szélét. Könnyen beszél az, aki a forgalom akadályoztatása nélkül tud a háza előtt parkolni, ám akinek ilyen nem adatott, az a saját érdekében is jobban teszi, ha mégis kinyitja a kaput, megneveli a kutyát, mert a kocsija is ki van téve a sérülés veszélyének. Onnan kellene kezdeni a párbeszédet, hogy rá kell világítani, hogy a hótoló és a kukáskocsi is el kell, hogy férjen. Legyünk megértők másokkal szemben, adjuk meg a tiszteletet mindenkinek, de tegyük szóvá, ha a szomszédunk ezzel a módszerrel operál. Ódivatú talán azt mondani, hogy a szép szó mindig eléri a célját, de próbálkozni azért érdemes!