Tavaszi zsongás, első motorozás

Erre az eléggé banális kérdésre nem vár választ e sorok írója. Nem vár választ azért sem, mert azokban a motorosokban, akik éppen a tavaszvárás idején buktak, ütköztek, bizonyára nem ébreszt csodás emlékeket a tavaszi motorozás. Úgy érezzük, ha csak néhány motoros olvasóra tudunk hatni, akik emiatt a következő hetekben fokozottabb figyelemmel fognak motorozni, akkor nem volt kár a nyomdafestékért. Merthogy ők – mármint a motorosok – csak ilyentájt ülnek először az évben nyeregbe. A közlekedés csapatmunka, aki itt rosszul veszi át a labdát, az nem csupán egy jó helyzetet ront el. Ilyenkor nem a lelátó népe fütyül, hanem – jobbik esetben – a rendőr, rosszabb esetben a mentő szirénázik. A munkahelyen elkövetett selejtért is fizetni kell. A közlekedési selejtnek legtöbbnyire azonban nagy ára van. Nemegyszer örökös rokkantság lehet a vége egy figyelmetlen másodpercnek.

Évente, sajnos, sok motoros vesztette életét a közutakon, mert azt hitte, hogy neki volt előnye, igaza. Pedig tényleg neki volt igaza, de mit sem ér már vele, mert a KRESZ-ben biztosított joga nem tudta őt megvédeni a szabálytalanul vezetett teherautó sebességével, súlyával szemben. Nem akad senki, aki megkérdőjelezi a motorozás örömét, merthogy a motor ártatlan a balesetben – miként a házastársi hűtlenségért sem a heverő a hibás –, mégis sokan a motorkerékpárt okolják a bajért, bánatért. Nyugodt lélekkel felmenthetjük a motort a vád alól, de annál inkább elmarasztaljuk az embert, magunkat, akik nem tudunk uralkodni önmagunkon és így persze a motoron sem.