Jegyzet

2021.07.20. 21:56

Sok, vagy kevés

Tihanyi Tamás

Úgy tűnik, Isten után világunkban a víz az úr. Vagy azért, mert sok, vagy mert kevés, vagy éppen nincs. Miközben az ár nyugaton életeket követelt, és nálunk hat méteren tetőzik a Duna, a Velencei-tó vízhiánya miatt kongatják a vészharangot. Okkal, mert van, ahol iszapban hasalnak a csónakok. Első körben a kincsesi, azaz a rákhegyi többletvízkészlet átmeneti hasznosítását tűzték ki célul, tartós megoldásként a csóri vízbázis átvezetése és a tározók rekonstrukciója jött szóba. Amint ezt megírtuk, felháborodtak azok a rákhegyiek, akiknél nincs vezetékes ivóvíz. Mifelénk sokan megint előbb kiabálnak, mint tájékozódnak, mert a vízügy leszögezte: bármely megoldás valósul meg a Velencei-tó megmentésével kapcsolatban, nem sérülhetnek a felhasználók „vízigényei”. Azaz csak annyi vizet vezetnek el, amennyi a felesleg, ivóvíz pedig nem emiatt nincs, hiányzik maga a hálózat csakúgy, mint oly sok helyen: én magam is egy ilyen területen lakom. Nálunk már kiszáradtak az ásott kutak, aki millióért mélyre fúrt és szerencsés, annak még van vize, de a vezetékre évtizedek óta hiába várunk. De erről nem a Velencei-tó tehet: jobb tehát – hogy stílusosak legyünk – ebben az ügyben is tiszta vizet önteni a pohárba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!