nuntius

2020.01.18. 14:15

Rendhagyó gondolatok a magyar kultúra napja elé

Magyar kultúra vagy magyar nyelvű kultúra? Talán feltehetjük ezt a kérdést a magyar kultúra napjához közeledve, a szokásos ünnepélyes közhelyek pufogtatása helyett.

Lukácsy József

Vannak olyan könyvkiadók, melyek alig adnak ki magyar szerzőket, a hagyományos könyvhét elsorvasztása zajlik Fotó: Shutterstock

A kultúra a hagyományok megőrzése, illetve folyamatos újrafogalmazása a korszellem elvárásainak megfelelően. Azaz értékmegőrzés és érték-újrafogalmazás. Történelmi múltunk, művészeti alkotásaink és néprajzi kincseink hagyatéka. Az emberek együttélésének szabályozója, a társadalom kollektív tudata. Fundamentuma az erkölcs, melynek kialakulásában meghatározó szerepe volt Krisztus tanításai­nak. Az erkölcs szakrális eredetű, Isten parancsolatain alapul, Isten hiányában az erkölcs is végzetesen meggyengül.

A kultúra egyik legfontosabb sajátossága a nyelv, mely önmagában is közösség- és nemzetformáló tényező. Természete, mélyrétegeinek szerkezete, a szavak és fogalmak gazdagsága, a szavakban rejlő metaforák sokfélesége alapvetően meghatározza a műveltségi ágazatok jellemvonásait. A kultúra a nyelvvel együtt a társadalom köztudatában hagyományozódik, térben és időben szavatolja annak önazonosságát és vitalitását. Egy színvonalas kulturális szféra eredményes és hatékony működtetését elősegítő intézményrendszer hozzájárulhat létezésünk rendjének stabilitásához.

A hetvenes, nyolcvanas években, az akkor még valóban demokratikus, szabad és gazdag Nyugat kulturális értékeiből kaptunk némi ízelítőt, – például Heller, Joyce, Camus regényei, Bergmann, Antonioni filmjei, P. Brook színháza vagy Andy Warhol különös művészete. Mikor Monor, Lakitelek és Nagy Imre temetése után az illúziók a legmagasabb szintre emelkedtek, a rendszerváltásnak becézett, nyugatról kelet felé haladó piacbővítéssel egy időben megérkezett, most már teljes felvértezettségében, az európai posztmodernizmus az erkölcsi relativizmusával és dekonstrukciós stratégiájával együtt. Az egységes nemzethez hasonlóan, pillanatok alatt az egységesnek vélt kultúra is darabjaira hullott. Elsősorban az irodalom területén. Elismert írók és költők estek ki a különböző kánonokból és a nemzeti alaptantervekből. Állítólag azért, mert valamikor dehonesztálóan nyilatkoztak történelmi eseményekről vagy nemzeti, vallási és etnikai csoportokról. Ma már a nevüket sem lehet leírni, vitatkozó ellenérveknek helye nincs, de mindenki számára van egy jelző. Régen úgy tanították, hogy mindenki kritizálhat és megnevezhet, és mindenki kritizálható és megnevezhető, a bizonyítható tények világítanak majd rá az igazságra.

Vannak olyan könyvkiadók, melyek alig adnak ki magyar szerzőket, a hagyományos könyvhét elsorvasztása zajlik
Fotó: Shutterstock

Ugyanakkor second hand figurákat emeltek piedesztálra. Vannak olyan könyvkiadók, melyek alig adnak ki magyar szerzőket, a hagyományos könyvhét elsorvasztása folyik, a tavaszi és őszi nemzetközi könyvfesztiválokon kizárólag külföldi alkotók kapják a fő­díjakat.

A filléres lektűrök, fantasyk és sokszor alpári nyelven rágalmazó slam-poetry korszakát éljük. A Bánk bánt lefordították magyarról magyarra. Érdekes kezdeményezésnek ígérkezik Madách Az ember tragédiájának át- és továbbírása négy író által. Kíváncsiak vagyunk, már csak azért is, mert úgy tudni, hogy mondjuk sem Heinrich Böllt, sem Günther Grasst nem kérték fel Goethe Faustjának továbbírására.

Lassan Magyarországra is beszivárgott az a nyugati eredetű, a magas kultúrát kiiktató, leginkább a népszerű közösségi oldalakon terjedő, liberális progressziónak nevezhető irányzat, amely a szabadosságot, az egyéni érdekek és vágyak kíméletlen érvényesítését, a prefabrikált élvezetek állandó – egyébként környezetkárosító – habzsolását, és a gyermektelenség szabadságát hirdeti. Ezzel szemben a normalitásnak a szabadság szereteten, kötelességen, önzetlenségen és hűségen alapuló keresztényi megközelítését kell hirdetnie. A személyiségformáló, ismereteket gyarapító kulturális javak és a gyermekeket vállaló családok fontosságával együtt.

Magyarországon két művészeti akadémia, két írószövetség, két színházi társaság van, és sorolhatnánk tovább. Ezen kéne valahogy javítani, mégpedig a konszolidáció irányába mutató együttműködés, kölcsönös megértés és tisztelet jegyében.

Az utóbbi azt is jelenti, hogy egy nagy tekintélyű történész ne állítsa azt, hogy a trianoni békediktátum egy helyes és szükségszerű döntés volt. Hiszen minden nemzetnek, vallási felekezetnek, közösségnek és embertársunknak megvan a saját szenvedéstörténete.

Ezeket megkérdőjelezni a legsúlyosabb emberi vétség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!