Mindig csak rohanunk és éppen ez a baj!

Ha kilépünk az utcára, elég csak pár lépést tennünk ahhoz, hogy telefonjaikba bújó gyalogosok seregébe, a sebességkorlátozást még csak hírből sem ismerő autósokba, vagy éppen a gyalogátkelőhelyeken körültekintés nélkül átkerekező biciklisekbe ütközzünk. Türelmetlenek vagyunk, folyton sietünk, próbálunk lépést tartani felgyorsult világunkkal, miközben arra az egyszerű kérdésre nem tudnánk válaszolni, hogy miért? Miért ér többet, ha öt perccel előbb érünk a bevásárlóközpontba, mint egy ember élete? Miért esik nehezünkre félretenni a telefont, amíg a városban közlekedünk? Miért olyan nehéz odafigyelni a körülöttünk lévőkre? Miért lehet egy beérkező üzenet vagy egy bejegyzés a közösségi oldalon fontosabb, mint a saját vagy embertársaink élete?

Nemrégiben olvasóink és saját tapasztalataink alapján útra keltünk, hogy felkeressük Székesfehérvár ama gyalogátkelőhelyeit, melyeket a legtöbben veszélyesebbnek találnak az átlagnál, és egy kiugró példától eltekintve kellemes csalódásként észleltük, hogy a legtöbben szinte pillanatok alatt átengedtek minket az úton. Akár boldogságként is eltölthetne ez az eredmény, ám a bennem lakozó ördög sosem nyugszik: mi lett volna, ha a tesztet nem esőben, hanem szárazságban, és csúcsidőben végezzük?