Kultúranapi csapongás

A szerkesztők leveszik a fejemet érte, hacsak eleve le sem közlik, amivel kezdem.

Írnom kéne valamit a magyar kultúra napjáról – igaz vallomást e témában, másoknak is olvashatón. Megtisztelő, én pedig igyekszem visszafogni magam, hogy ne ragadjanak el túlontúl az érzelmeim. Pedig de.

Jó messziről indítva belenéztem az értelmező szótárba (eredetileg papírra írták, s még a Gutenberg-galaxis idején nyomtatták ki, ne bonyolítsuk). Mert a kultúra szót mindennap használjuk, de pontos meghatározását ismerjük-e? A szó a latin colere művelni igéből származik, az emberi örökség része, az anyagi és szellemi javak összessége, amely lényegében megkülönböztet bennünket az állatvilágtól – ilyeneket olvasgatok össze, de közelebb jövök. S csakugyan, használjuk annyi mindenre, ha definiálni nem lennénk is képesek – manapság pláne időszerű a nagy népvándorlás idején, amint emberi, vallási és szokásbeli kultúrák kavarodása és összecsapása zajlik, amit korábban alig-alig dokumentáltak. Tán tízezer éve írunk? És kultúra a termelés, termesztés, a viselkedés is, lásd: szőlőkultúra. Vagy a szépséges szerelmi kultúra. Nem gúnyolódom, tényleg. Első értelmezésben azonban mégiscsak a tudás, tudomány, s leginkább az irodalom, a költészet, a zene, a festészet képezi fejünkben a kultúrát.

A magyar kultúra napja igazán mindenkinek tartogat, ad, ajándékoz valamit. Az angolszász, főleg amerikai, itt-ott frankofón európai kulturális túlnyomásban (ez nem erőszak, csak mondom) mellett eltekintünk a hatalmas kínai és indiai, keleti kultúrák hatásaitól, s magunkkal foglalkozunk. Foglalkozzunk! A fotelból is tudunk a tévén, interneten át, de személyesen, előadásokon, múzeumokban. Nem sorolom. Istenem, ne bíráljuk a nyamvadt netet, most a magyar kultúrának is segít, csak adjuk át magunkat. Ha egy angyal netán kézen fogna, felemelne a földről valamiféle lírai magaslatba, kicsikét legalább, engedjük neki!

Festés volt nálunk. Száz és száz és száz könyvet rakosgatunk ide-oda polcról, szekrényből fel-le azóta. Egyenként veszem kézbe mindeniket. A Noszty fiútól és a kondorosi csárda építészeti örökségétől kezdve a komáromi kelengyésláda festett kincsein át a versekig. Mikor is engedtem meg magamnak a rímekkel együtt dobogni a szívem? A magyar kultúra napján éppen időszerű lesz.