traffipax

2020.07.30. 14:45

Jegyzet az összetartásról

Vajon mások plántálják belénk, vagy valóban mindig is hajlamosak voltunk mi, magyarok az ellenségeskedésre, sőt, továbbmegyek, a pártszakadásokra? Ki tudja már, azonban ha összekapjuk magunkat, igenis tudunk egységesek lenni, vállvetve küzdeni! Nem kell hozzá olyan sok minden, csak közös hit és közös akarat, és ha ezek megvannak, akkor senki sem verhet éket közénk.

Palocsai Jenő

Azt ígérték, honosítják az autóját, de a kocsi eltűnt Fotó: Stock

Ilyen az a nem túl új keletű szabálymódosítás is, mely kifejezetten tiltja, hogy fénykürttel, reflektor­villantással jelezzük, hogy sebesség-ellenőrzés zajlik az adott útszakaszon. Sokan betartják ezt a szabályt, és persze igazuk is van, hiszen a szabályok betartásán – különösen a közlekedési szabályokén – testi épségünk, sőt az életünk is múlhat. Nem is buzdítanánk erre soha senkit, hiszen nemcsak a szabályokkal játszik az ilyen, hanem a pénztárcájával is.

Lehet vagy nem lehet, szabad vagy nem szabad, de mégis-mégis, annyi balszerencse közt és oly sok viszály után mégsem tudjuk megállni. Már komoly megszabott büntetési díjtétele van ennek az idegenek számára adott segítségnek, de dacolni, azt nagyon tudunk. Ha a pártoskodás valósága meg is kérdőjelezhető, a dacosság nem, az nagyon megy ennek a rebellis népségnek.

Leszögezhetjük, hogy szabályt sértünk ezzel a cselekedettel, de amikor szembejön egy autó, és párszor megvillannak a lámpái, és közelebb érve már látjuk a jóakaró arcát is, melynek közepén ott forog önnön mutatóujja, kis köröket írva le, akkor azért talán maguk a jogalkotók is megenyhülnek kissé, és elveszik a lábukat a gázról. Az úton siető gyanútlanok nagyon örülnek az egyezményes jelnek: Vigyázz, testvér, mérnek a rendőrök!

Palocsai Jenő újságíró Fotó: FMH

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!