Jegyzet arról, amikor bamba a Bambi

Bizony, ahogy eljön az ősz, a természet visszahúzódik azokon a csatornákon, ahonnan előbújt kikeletkor. Az egyik virág a rizómába, a másik a hagymába, a zöld élet a meleg színek millió oldalas színskálába, melyben jól mutat a ráhullott, mindig azonos árnyalatú egyengesztenyék fényes felülete és matt sapkája. A nyári portól fakó, kanyargó utak is színt váltanak, hiszen a gyakori eső antracitra mossa, szélességtől függetlenül a fehér vagy sárga sávok közé zárt ösvényeket.

Ugyanazokon a helyeken járunk, ahol tavasszal vagy nyáron, ám most minden megváltozik, és még mielőtt elandalítana minket a színek buja kavalkádja és a melankolikus érzésekben tobzódó ősz hangulata, ne feledjük, hogy sokan sötétben indulunk dolgozni, iskolába és gyakran sötétben is megyünk onnan haza. Olyankor mindent érez az autós, csak melankóliát nem és az elmúlás nem filozófiai magasságként jár a fejünkben, hanem napi realitás gyanánt. Az úton kevergő tréfás falevelek ilyenkor alattomosan vízfilmet rejtegetnek, hogy csússzon, aki arra jár. A lomb a fákon pedig fekete, ahogy minden más is, ahová nem ér el a járművek lámpáinak pászmája. Sötétben minden tehén fekete, tartja a mondás és valóban, a fekete bozótban lesben áll egy még sötétebb alak. Némán vesztegel, de egyre gyűlik benne a feszültség, aminek egyre fényesebb szikrái már a pánik tűzét szítják. A belső késztetés fokozódik, a pattanó parázs sárga visszfénye aranygyűrűk gyanánt ragyognak a hatalmas és gyönyörű szivárványhártya körül és ez az első és egyben az utolsó jel is az út melletti növényzet összehajló lombalagútjában, mert aki ezt meglátja, az már legtöbbször hiába tapos a fékbe. A bamba Bambi idegei az utolsó pillanatban mondják fel a szolgálatot. A vadászok és a bikák által űzött szarvastehén kiugrik a kocsi elé, ami már majdnem elhaladt mellette.

Mondanom sem kell, hogy hatalmas koppanás, dobbanás, csattanás és a kezdeti ijedelem után még nagyobb jön, ki kell szállnunk a kocsiból, megnézni mit is tettünk? A lámpák, a drága lámpák halnak meg mindig legelőször. A lökhárító már nem hárít igazán, arra való a szép, színre fújt íve, hogy legyen mit megcsináltatni a legkisebb koccanás esetén is. A rendszámtábla persze a padkán, vékony anyaga miatt olyan, mint amit megrágtak.

Miközben mérgelődünk, az elkövetőre is gondolunk, hogy bezzeg az már árkon-bokron túl van, de azért magunkban, a mérgünk ellenére tudjuk, hogy bármilyen gyors és erős és szilaj egy ilyen fantasztikus állat, azért neki is fájt ez és ő sem így tervezte a reggelt.