In memoriam Hajdu Frigyes (1949–2019)

2019.09.03. 07:05

Elment a borok kiváló ismerője

Hajdu Frigyes, a Velencei Szent Benedictus Borlovagrend elnök-nagymestere életének 71. évében rövid szenvedés után elhunyt.

2013 óta volt a Szent Benedictus Borlovagrend nagymestere Fotó: borrend

Mosonmagyaróváron nevelkedett, a középiskola sikeres elvégzése után itt végezte el az Agráregyetemet. Velencén, a Fejér Megyei Növényvédelmi Állomáson, mint karanténos kezdte munkáját. Később növénykórtannal foglalkozott, majd az Egyesült Államokban, a Minneapolisi Egyetemen a napraforgó betegségeit tanulmányozta, ami a doktori értekezése témája lett. Szakmai ismereteit folyamatosan bővítve talajtani szakmérnöki végzettséget szerzett a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Később egy közismert világcég egyik szakmai képviselőjeként dolgozott és országosan is elismert szakemberré vált. Családjával Velencén élt, itt ismerkedett meg a Szent Benedictus Borlovagrend tevékenységével, amelynek rendes tagjai sorába 2005-ben lépett be, a borlovagrend 2013-ban választotta meg elnök-nagymesternek, amely tisztséget haláláig betöltötte. Ebben a pozíciójában is derekasan helytállt, a borlovagrend elismertsége is jelentősen fejlődött. Több nyelven beszélt anyanyelvi szinten, így munkáját az MBOSZ Nemzetközi Bizottságának elnökhelyetteseként is kiválóan láthatta el. Kiváló munkáját a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége a PRO VINO Érdem-

éremmel ismerte el.

2013 óta volt a Szent Benedictus Borlovagrend nagymestere
Fotó: borrend

Emlékét örökké megőrizzük!

A Velencei Szent Benedictus Borlovagrend tagsága

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!