Jegyzet

2021.06.21. 20:43

A saját út joga

Támadnak minket a kínai egyetem ügyében, a paksi atomerőmű okán orosz kapcsolataink miatt, törökországi tárgyalásaink ürügyén.

Tihanyi Tamás

Nem véletlenül, mert ami a kormányváltás óta zajlik a magyar kül- és gazdaságpolitikában, az tudatos döntés eredménye. Ezért vitatják önállósághoz való jogunkat brüsszeli politikusok és azok magyar hangjai.

Érdemes feltenni a kérdést: a mögöttünk hagyott századok után biztos, hogy az értékelvű, és nem az érdekelvű külpolitika a gyümölcsözőbb? Mit kaptunk például azért, hogy megállítottuk a törököt ahelyett, hogy azzal megegyeztünk volna és tovább engedjük Bécs felé? Inkább kitartottunk végvárainkban, amit később azok robbantottak fel, akikkel egy szövetségben valónak hittük magunkat. Miközben a végeken pusztultunk az iszlám elleni harcban, a keresztény velencei állam szövetségese volt a töröknek és meggazdagodott abból a háborúból, amiben mi kivéreztünk. Volt erre egy mondásuk: „Elsősorban kereskedő, másodsorban keresztény”. A francia kikötőket is megnyitották a török gályák előtt, hiszen a gazdasági érdek volt az Úr, és nem feltétlenül Jézus. Ott voltunk az Isonzó és a Don mellett, mindkét világháborúban keményen harcoltunk és kitartottunk szövetségeseink mellett, akiknek csak addig voltunk fontosak, amíg saját érdekeik azt diktálták. Sorstragédiánk, hogy a német megszállás után a keresztény győztesek elajándékoztak minket, keresztény magyarokat negyven évre Sztálinnak és az istentelen magyarországi kommunistáknak, akiknek utódai ma is bele akarnak szólni a jövőnkbe. A románok soha nem fejeztek be olyan szövetséggel háborút, amelyikkel azt elkezdték, és ma övék Erdély és a Partium.

A történelmi tapasztalat szerint azok az országok, amelyek félre tudták tenni elvi szempontjaikat és inkább érdekelvű külpolitikát folytattak, a végeredményt tekintve sikeresebbek voltak, mint azok, akik makacsul értékelveik mentén gondolkodtak. Ezért változtat a magyar külpolitika. Amellett, hogy nem tagadjuk meg kereszténységünket és euró­paiságunkat (azt éppen azok szolgáltatják ki az iszlámnak, akik ezen értékeket elvitatják tőlünk), végre nem csak elvek, hanem érdekek mentén gondolkodunk Oroszország, Kína és Törökország esetében. Ezért érnek támadások minket azoktól a hatalmaktól, akik ezt világéletükben, akár népirtások árán is így csinálták. Úgy gondolják, ez csak nekik megengedett, nekünk nincs jogunk saját úthoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!