Adventi jegyzet

„…Háború van most a nagy világban, / Isten sírja reszket a szent honban…”- olvassuk Vörösmarty Mihály A vén cigány c. csodálatos költeményében. Romantikus, nagy víziójában. S bizony, a történelem nem más, mint a háborúk története. A történelem összes szennye az ilyen borzalmakban testesül meg. Így, karácsony előtt idekívánkozik Babits Mihály Húsvét előtt c. hatalmas békeverse is, amely az első világháború borzalmai ellen szól a minden áron való békevágy jegyében, és még azt is kimondja, hogy „,,Ki a bűnös, ne kérdjük, / ültessünk virágot, / szeressük és megértsük / az egész világot…” És eszembe jut persze Gyóni Géza tragikus élete és verse is. A „csak egy éjszakára” jajkiáltása, annak dühe és keserve, ugyanannak a háborúnak a poklában.

De most nem a borzalmak éjszakája következik, hanem a születésé, az áldásé és a békességé. Most, amikor sajnos, újra háború van a nagy világban… A mi életünkben nem volt még ilyen advent, a várakozás szent ideje. És elhűlve látjuk a szörnyű pusztítás képeit, a fegyverek hatalmát. A fegyverekét, melyeket egyházi méltóságok meg szoktak áldani… Ennél abszurdabb tettet nehéz elképzelni. Hiszen annak a Jézusnak követőjeként hirdetik magukat, aki a szeretetközpontúság és az erőszakmentesség erkölcse szerint élt és tanított. És él és tanít ma is.

Igen, várjuk a megszületést, ami persze már meg is történt, jó kétezer esztendővel ezelőtt. Pilinszky János írja a karácsonyi megtestesülésről, hogy az „…Isten szeretetének megmélyebb megnyilvánulása…” (Új Ember, 1967. november 26.) S ez a tény vigaszt nyújthat a háborús veszedelem idején is. Akkor, amikor a szent várakozás idején a ború is ránk terül, amikor sokszor arra jutunk, hogy nincs remény. Amikor úgy tűnik, hogy az emberben kevésbé bízhatunk.

És az advent, a karácsony csodálatos irodalma, katartikus zenéje és énekeinek hosszú sora mégis eltölt bennünket reménnyel és bizakodással. A szakrális művészet a teremtett világ egyik legnemesebb csodája. Szembefordít bennünket a kéjes gyilkolással, a semmivel sem magyarázható véres erőszakkal.

Hogy aztán a várakozás végén elmondhassuk a hajdani fehérvári református lelkész-költővel, Bódás Jánossal: „…Teremts bennünk új életet, / szüless meg bennünk, Krisztus!” (Advent)