2022.12.19. 14:00
A nagy uniós homokozó
Vélhetően Nyugat-Szahara sorsa sem érdekelte azokat, akik elfogadták a korrupciós pénzeket Brüsszelben
Fotó: Tihanyi Tamás / FMH
Hallom a hírt, hogy vélhetően Marokkó is fizethetett zsebbe baloldali uniós politikusoknak azért, hogy kedvezően döntsenek a megszállt Nyugat-Szahara ügyében. Gondolhatták, hogy úgysem derül ki erről semmi: ki a fenét érdekel egy olyan elfelejtett sarka, homokozója a világnak, mint Nyugat-Szahara? Én jártam ott. Olyan magyar humanitárius szakembereket kísértem, akik ottani, főként gyermek, vagy fiatal mozgássérültek rehabilitációján dolgoztak. Megdöbbentő volt látni, mennyire kiszolgáltatott egy mozgásában korlátozott ember a Szaharában, ahol a homokban nem forog el a kerekesszék kereke, és nem lehet stabilan megtámaszkodni a mankóval. Több menekülttábor van algériai területen, ahol olyanok élnek – népviseletük színe miatt kék népnek is hívják őket –, akik évtizedek óta azt várják, hogy visszatérhessenek szülőföldjükre, amit ásványkincse miatt 1979-ben magához csatolt Marokkó, és azóta is megszállás alatt tart. Ilyen helyzetben a korrupciós pénz elfogadása nem csak egy sportdiplomáciai döntés befolyásolását jelenti, mint a katari futball világbajnokság esetében: nem csupán pénzéhség, színtiszta gazemberség.
Ismét a Napnál világosabban látszik, miként működik az Európai Unióban a régi bolsevista módszer: vádolt meg azzal az ellenfeledet, amit te készülsz elkövetni, vagy már régen el is követtél! Egy régi eset jut az eszembe. A lapnál hosszú ideig az én dolgom volt, hogy egyszer egy évben, amikor az erre vonatkozó bevallások ideje lejárt, összeállítást készítsek a megye országgyűlési képviselőinek ingó és ingatlan vagyonáról. Köztudott volt, hogy abban az időben a benyújtott adatok köszönő viszonyt sem ápoltak a valósággal. Egy megyei környezetben, ahol azért még a kevésbé tájékozottak is elég jól informálódtak az elsősorban szocialisták és liberálisok által levezényelt rabló privatizáció (másként fogalmazva: a közvagyon ellopásának) folyamatáról, a látványos, de mégis követhetetlen meggazdagodásra nem nagyon lehetett morális magyarázatot találni. Nos, bizony elég unalmas munka volt azokat a hivatalos bevallásokat szemlézni, ezért az egyik ilyen vörös földesúr esetében elnéztem a hozzá tartozó hektárok leírásakor egy nullát. Lett is belőle perpatvar, jött a levél a főszerkesztőnek, az érintett tiltakozott, helyreigazítást kért, természetesen szándékosságot vélelmezve egy tőlem azért ritka hiba mögött. Ám mi a szerkesztőségben, akik nyakig ültünk már évek óta a belpolitika hullámverésében, olvasóink nagyobbik részével együtt csak kárörvendően legyintettünk, mert tudtuk: azzal, hogy véletlenül elütöttem a tizedesvessző helyét és megsokszoroztam a hektárokat, még mindig csak közelítettem a valósághoz. Így vagyok én ezzel a mostani korrupciós botránnyal is, amely újfent nyilvánvalóvá tette az Európai Unió baloldali politikusainak sunyi álszentségét, megátalkodott kétarcúságát. Még csak közelítünk a valósághoz.