Kölcsönbérleti törvény

2022.05.24. 09:00

Konferencia Európa jövőjéről

A győzelem napján, május 9-én az orosz elnök nem tett semmilyen hangzatos vagy diadalittas bejelentést, mint ahogy ezt a nyugati politikai elemzők jövendölték.

Lukácsy József

Csupán annyi történt, hogy leporolták és az amerikai elnökkel aláíratták az 1941-ben meghirdetett úgynevezett kölcsönbérleti törvényt, amely lehetővé teszi az Amerikai Egyesült Államok számára fegyverek és hadifelszerelések korlátlan mennyiségű szállítását szövetségeseik számára ellentételezés nélkül, tehát az állampolgárai által befizetett adók, azaz az állami költségvetés rovására. Most éppen Ukrajna az első számú szövetséges. Vagyis az Európa keleti végein dúló háború elhúzódik, eszkalálódik.

De május 5-e szimbolikusan Európa-nap is. Ugyanis 1950-ben R. Schumann, A. de Gasperi és társaik ezen a napon hozták létre az Európai Unió jogelődjét, az Európai Szén- és Acélközösséget. Kereszténydemokrata politikusok lévén az egységes Európa újjáépítését a keresztény értékrend szellemi, erkölcsi és hitbéli talapzatán képzelték el. Egymással együttműködő független államok közösségeként.

A maastrichti szerződés 1992-es aláírásával jött létre az Európai Unió mai formája, és hosszú éveken át a szerződésben foglaltak szerint működött. Maastricht után a szakpolitikák legfontosabb fejezetei állami hatáskörben maradtak, bizonyos gazdasági és pénzügyi szabályok szupranacionális, azaz uniós szintre kerültek. Az Európai Bizottság feladatköre eredetileg a szerződések betartásának ellenőrzése volt, az Európai Parlamentnek az Európai Tanács teljes konszenzussal elfogadott politikai döntéseit kellett törvényként elismernie.

Mindez mára radikálisan megváltozott. Az utóbbi években az Európai Bizottság egyeduralkodó politikai testületté alakult az uniós politika legfőbb alakítójaként. Az Európai Parlament és bizottságai döntési jogosítványokat kaptak, az Európai Tanácsban a teljes konszenzus helyett az egyszerű többséggel elfogadott határozatokat akarják bevezetni, hogy utólag a renitens államok ellen jogállami és kötelezettségszegési eljárásokat indítsanak. Vagyis az Európai Bírósággal együtt ezen szupranacionális szervezetek befolyása rendkívüli mértékben megnövekedett a nemzetállamok rovására. 
Az uniós politikai vezetők és bürokraták a main­stream gazdasági és médiaelit támogatásával egy föderatív típusú Európai Egyesült Államokat, egy birodalmi szuper­államot akarnak létrehozni. Döntései­ket nem a tagállamok érdekében, hanem azok ellenében hozzák meg. Elég a woke-­ideológiát, a multikulturalizmust vagy a genderőrületet említenünk, nem beszélve a finanszírozott és irányított bevándoroltatás jótékony hatá­sait taglaló frazeológiáról.

Az identitását vesztett Európa miértjeit azért is érdemes időnként számba venni, mert az Európa jövőjéről szóló konferencia 2021. május 9-én kezdődött, és jelképesen 2022. május 9-én fejeződött be. Amikor is az európai országok állampolgárai – a politikusok, társadalomtudósok és politikai elemzők mellett – lehetőséget kaptak arra, hogy részvételükkel megfogalmazzák a jelen nehézségeit és kihívásait, valamint javaslatokat tegyenek a megoldásokat és szükséges intézkedéseket illetően. A vírusjárvány és az ukrán–orosz háború végett a rendezvényre irányuló figyelem és részvétel mérsékelt volt. Az ötszázmil­liós lakosú Európából kevesebb mint hétszázezer bejegyzést regisztráltak. A kitörölt vélemények (cancel culture) számáról nincsenek hivatalos adatok.

A konferenciasorozatról záródokumentum is készült, amely súlyos hiányosságokat mutat nyelvi és tartalmi szempontból egyaránt.

Az ötvenhét oldalas dokumentum nem használja az anya, apa, a gyermek, a fiú és lány szavainkat. De mellőzi a vallás, a kereszténység, az élet- és a családvédelem fogalmait is. Tökéletes genderkonform szöveg. A demográfiai válság csökkentésére az úgynevezett rezílienciát – rugalmas ellenállást – javasolja, ami vélhetőleg az afromuzulmán bevándorlás további erőltetését jelenti, annál is inkább, mert a szerzők hosszú fejezetet szentelnek a migráció kérdésének, a bevándorlók sikeres integrációjának lehetséges feltételeiről. Amivel előbb-utóbb nyelv- és kultúraváltásra fogják kényszeríteni a nyugat-európai nemzeteket. A záródokumentum egyetlen mondatot sem tartalmaz az európai keresztény értékrend megőrzésének és a nemzetállamok határvédelmének szükségességéről. Az alacsony részvétel és a tartalmi hiányosságok okán ez a dokumentum sohasem képezhet hivatkozási alapot az európai intézményeknek bármiféle tervezett politikai változtatás kezdeményezéséhez.

Ezek az euroatlanti degenerálódás kórképének legfontosabb tünetei. Hosszú évek óta az Európai Unió az Egyesült Államok keleti provinciájává vált, és nem az európai nemzetek, hanem az amerikai politikai és ideológiai diktátumok európai képviselője és végrehajtója.

Az orosz–ukrán háború kapcsán is ezt teszi, az amerikai érdekeket felvállaló Ukrajna területére érkező jelentős fegyverszállításokkal, az orosz- ellenes szankciókkal pedig egy elhúzódó gazdasági és energetikai válságba taszítja Európa népeit. És veszélyezteti az amúgy is törékeny európai békét, az évtizedekig katonailag semleges Svédország és Finnország NATO-ba való belépésének támogatásával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában