Az elhagyatott rét

Talán egy-két éve hallottam először arról, hogy a Tóvárosi lakónegyed – és ezzel együtt a város – szélén található Alsóvárosi rét parkosítása a cél. Szó volt róla lakossági fórumon, leközöltük a sajtóban. Akkor senki még csak véleményt sem nyilvánított róla, bár meg kell valljam, engem első hallásra nagyon megdöbbentett a terv. Vízionáltam a mai városi parkokat, amelyekre gyakorlatilag nem vigyáznak az emberek. Ahol megjelenik a komfort – vagy mondjuk hivatalosan: infrastruktúra, ott megjelenik a pusztítási kényszer.

 Hogy mire gondolok? Nem véletlenül szedték ki a padokat a plázából, a palotavárosi tavaknál kialakított új, mosdókkal ellátott épületet, éppen hogy átadták, már meg is rongálták. Ez lesz itt is, volt az első gondolatom: lesz kényelmes parkoló, térkő, pad, büfé, minden, és ezzel együtt egy újabb, fenntartási költségekkel terhelt park. Pedig olyan szépen elvan magában ez a környezet, olyan semmilyen, mint a Kuflimesék elhagyatott réte. Tele mégis titkos természeti jelenségekkel, amiket csak az lát, aki napfelkeltekor megy keresztül rajta, vagy amikor rátelepszik a köd és őzek ugranak át mellette a rét közepén. Sok szép élmény köt hozzá.  Aztán eszembe jutottak azok az évek, amikor minden hónapban úgy mentünk oda sétálni, hogy nem lehetett tudni, meddig tehetjük ezt meg. Mert bármikor kimondhatják az áment az ipari parkra. Hogy ne is mondjam, a rét gondozása is hagyott kívánnivalót maga után.

 Nem csak én emlékszem erre, Brájer Éva is, aki Cser-Palkovics András posztja alatt írta: „Most is fel tudom idézni magamban, 2006. és 2010. között a Városháza Dísztermében tartott az előző városvezetés és a spanyol cég képviselője a beépítésről egy tájékoztatót. Sokan eljöttek akkor a maroshegyiek közül azok, akik velem együtt nem értettek egyet azzal, hogy ipari beépítés történjen az Alsóvárosi réten. Eljöttek, hogy segítsenek nekem abban, hogy erre felhívjuk az akkori városvezetés figyelmét. Sajnos mindhiába. Isteni szerencse, hogy megúsztuk és nem történt semmi 2010-ig, amikor is átvehettük a város vezetését.”

Igen, akkor kicsit megnyugodhattak azok, akik valóban járnak a rétre, és nem csak a Balatoni úton áthajtva, oldalra nézve vetnek rá egy pillantást. Közben persze hitte is az ember, meg nem is, hogy egy ilyen, jó megközelítésű, könnyen beépíthető terület valóban érintetlen maradhat ebben a 21. századi őrületben. Persze nem, kiderült, de azért valljuk be, a parkosítás még mindig jobb pecsét vagy bélyeg, mint egy ipari park. Nagyobb balhé lenne abból, ha felszámolnának egy közösségi parkot, mintha csendben felhúznának egy pártucat ember által használt rétre néhány gyárat. Akik nem ismerik a területet, csak hallottak az érintetlenségéről, vajon tudják, hogy az elmúlt egy évben micsoda porviharok húztak itt keresztül? Rohamosan változik a klímánk és ezt csak az nem veszi észre, aki nem akarja.  

Vagy tudják-e a jólszigetelt autókban ülők, hogy a városnak ez a környéke olyan szélcsatorna, ahol akkor is zúg az ember feje, amikor máshol meg se mozdul a szellő? Ha ide fákat ültetnek – olyanokat, amik oda valók -, akkor azzal nagyon jól járunk. Ahogy a parkkal, bokrokkal és talán néhány eszközzel is. A többi már más kérdés és inkább kényelmi szolgáltatás, mint természet- vagy klímavédelem. Vajon a vasútmenti területeket akkor jobban fogják takarítani (az illetékesek)? Vagy kevésbé fogják odahordani a szemetet? Mert most évek óta szégyenteljes állapotok uralkodnak. A kérdések nem fogytak el, de ha valódi park lesz, amit megbecsülnek a kirándulók is, akkor azzal a környező lakók is jól járhatnak, nőhet az ingatlanuk értéke. És talán lenne nekik is egy olyan parkjuk, mint mondjuk a palotavárosiaknak, akik minden jó időben benépesítik a korábbi mocsaras területből kialakított közösségi teret. Ami már csak azért is jó, mert talán akkor megismerik egymást azok, akik addig csak a közösségi oldalakon cseréltek véleményt…