Zetorfülke az udvaron

A kádári termelőszövetkezetek korában gyakran jártuk a vidéki gazdaságokat, mert néhány helyen kiadtak üzemi lapot. Nem jelentett ez szakmai kihívást, tudósítást ütöttünk össze zárszámadásokról, megittunk egy kötelező pálinkát az irodában, beszélgettünk a svájci sapkás emberekkel, akik az év dolgozói lettek. Gábort mindenhol ismerősként fogadták, történetek fűződtek a nevéhez, összetéveszthetetlen humorához és döbrögis alkatához. 

Cinizmusát fokozta a rendszer, és amennyire merte, szidta a szocializmust, hiszen polgári gyerek volt, aki tehetségét egy pártlapnál elkótyavetyélni látta, miközben épp annyit fizetett az újságírás, amiből egyik hónapról a másikra át lehetett billenni. Egy nap az egyik téesz tyúkszaros udvarán egy Zetor fülkéjét meglátva, aztán útban a szerkesztőség felé azon kezdett meditálni, vajon mi történne, ha ő ezután már nem menne sehová, csak beülne a traktorfülkébe, és nem mozdulna onnan. Egy idő múltán nyilván keresni kezdenék, összesúgnának előbb a kollégák, a kocsmai cimborák, majd híre menne a pártbizottságon is. „Hallottátok? Ott ül a Zetor fülkéjében, és nem hajlandó mozdulni onnan. Tiltakozik? Tüntet?” – Senki sem tudná. Telnének a napok, kérdeznék egymástól az emberek: „Ott van még?” És jönne a válasz: „Ott.” Aztán megjelenne a párttitkár, nehogy gondja legyen a dologból, összesározná a cipőjét, kopogtatna a Zetor ablakán, és kérdezné: „Elvtárs, van valami probléma? Mert ha van, jöhetett volna. Ha jött volna, megoldottuk volna. Mi a baj, elárulná?” De Gábor erre csak elnézne a semmibe, és csak annyit vetne oda: „Sok!” Miután megszületett a fejében ez a történet, sűrűn meghallgattuk, majd idéztük, mindig egy kicsit hozzátéve, megtoldva, színesítve. Így lett a Zetor fülkéje jelképe egy rendszernek, amely letűnőben volt már, amikor Gábor elmeditált az életén, a hírlapíráson, azon, ami lehetett és lehettünk volna. Az élet mulandó, Gábor már rég a soproni temetőben fekszik, de a lelke talán még mindig toldozgatja a Zetorfülke történetét. Még vagyunk, akik ezt ismerik, de rövidesen egy sem lesz köztünk ilyen, amikor az a fülke még mindig ott rozsdásodik azon a tyúkszaros udvaron.