Remények és esélyek

Április 22-én, ma van a Föld napja, ennek apropóján egy európai uniós kampányról olvasok, amely négy fő, legfontosabbnak ítélt pontban rögzíti a klímavédelemmel kapcsolatos irányokat.

Az egyik célkitűzés egy olyan gazdaság kialakítása, amely a nagyvállalatok helyett az emberek és a természet érdekeit szolgálja. Gyönyörű gondolat, tényleg nem lehet ülve végigolvasni, ám megvalósulásának esélye kábé annyi, mint Szálasinak volt a népbírák előtt a főtárgyaláson. Hiszen életünkben már szinte minden a globális nagyvállalatoké, hogy csak egyetlen példát említsek: mára a közösségi média szemtelensége és szabályok közé szorításának hiánya miatt az egyéni gondolat szabadsága, a független világnézet és a valódi demokrácia esélye is a kukában végezte.

Aztán nézem tovább, a második cél a globális felmelegedés másfél Celsius fok alá csökkentése, valamint 2040-ig az Európai Unió klímasemlegességének elérése. Ezzel nekem az a bajom, hogy egy kitűnő (azaz nem a szokásos tematikus csatornakínálat színvonalán készült) dokumentumfilm szerint 2045-ig teljesen kiürülnek a tengerek és az óceánok, ha a nagyvállalatok úgy folytatják a nagyipari halászatot, ahogyan azt manapság művelik, percenként ötmillió tengeri lényt gyilkolva meg, csak részben emberi fogyasztás céljával, a többi „járulékos veszteség”. Minden pillanatban focipályányi területet gyalulnak le a vonóhálókkal, tönkretéve mindent, ami eléjük kerül. De még csak kísérlet sincs arra, hogy a halászati iparág pusztítását legalább mérsékeljék. Nehéz is volna, amíg ők finanszírozzák a zöld szervezetek és politikai pártok zömét.

A harmadik cél a klímaváltozás okozta károk helyreállítása, illetve egy olyan alap létrehozása, amely a kompenzálást szolgálná: ezt most ugorjuk át megjegyzés nélkül, legyen így.

A negyedik pont a környezeti krízishelyzetek elől menekülők biztonságának szavatolása a népvándorlást és az új környezethez alkalmazkodást érintő irányelvek kidolgozása révén, a jogvédelem eszközeivel. Ezt a brüsszeli törekvést más összefüggésből már ismerjük, ezért sietek leszögezni, hogy a népvándorlók új környezete, ha lehet, ne az én életterem legyen, például ne a kedvenc kocsmám vagy az utca, amit szeretek és végképp ne a munkahelyem, bár arra a népvándorlók úgyse nagyon törnének. Abban reménykedem, hogy a jogvédelem kidolgozásának sürgetése erre vonatkozik.