Egy sosem múló távszerelemről

Aztán megismerte egy munkatárs és jóbarát lakóhelyét, Csókakőt. Meglátni és megszeretni… szoktuk idézni, de aztán az élet megy tovább, és lát az ember más tájakat, vidékeket, amikbe szintén bele lehet szeretni. De Era nem! Nem lehetett eltántorítani a kitűzött céltól, nem engedte el a szerelmének választott falut, ezért karon fogta másik szerelmét, a párját, és mindent hátrahagyva Csókakőre költöztek, akkor úgy tűnt, elindul egy sikertörténet.

Gáti Erika egészségügyi iskolában kezdte a tanulmányait, és nem állt meg az érettségit és szakirányú végzettséget adó négy év után. Kitanulta a szakma összes fellelhető ágát, egészen az egyetemi ápolói végzettségig. Közben folyamatosan dolgozott és fejlődött. Tudásával és természetével kapaszkodott fel a nehéz szakma folyamatos műszakjaitól nyirkos ranglétráján, sohasem könyöklés és viaskodás árán. A traumatológián dolgozott nővérként, majd az urológia főnővére volt pár éven át. Aztán a sors visszaterelte őt a traumára, ahol onnantól kezdve már főnővérként dolgozott, egészen mostanáig. Mindhalálig.

Már gyengélkedett, mikor 2019 július elsején, a magyar egészségügy napja, illetve Semmelweis-nap alkalmából Horváthné Gáti Erika az országos budapesti ünnepségen Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült. Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterétől az oklevelet már munkatársa, egyben a legjobb barátnője, Szomor Andrea, a Fejér Megyei Szent György Kórház Sürgősségi Osztályának főnővére vette át helyette.

Miközben egyre elismertebb szakember volt a munkahelyén, egyre kedveltebb ember lett a mindig aktív csókakői közösségben.

Hogy miért? Nem lehet tudni, melyik tulajdonságával magyarázhatjuk jobban a dolgot. Mert munka- és teherbírása itt is, ott is sokat ért, de pozitív kisugárzása legalább ennyit nyomott a latban, arról már nem is beszélve, hogy ennek a pozitív életigenlésnek mindig ott ragyogott a kivetülése az arcán. Elég volt összekacsintani vele munka közben és máris megnyugodott az ember a legnagyobb feszültség idején is, mert aki látta ezt, az tudta: minden rendben lesz!

A választott faluhoz ragaszkodó szerelme töretlen volt mindvégig, de egészsége sajnos nem és mi nem tudtuk neki visszaadni azt a megnyugtató pillantást, amiből annyit kaptunk valaha. Az oszlop évezredeken át megtartja a romos timpanont, de fordítva ez sajnos nem igaz.

A település nemcsak lakóját, nemcsak a barátját, a bajban biztos és segítőkész társát veszítette el éppen december 24-én, hanem a Csókakői Szent Donát Borrend egyik tagját, támaszát, energiaforrását és egyben fotósát is.

A mögöttünk álló ünnepen nélküle gyúltak a fények a fákon, és bár biztosan azt akarta volna, hogy miatta ne legyen szomorú senki karácsonya, mégis így lett. Akik ismerték csak egy kicsit is, azok közül senki nem gyújtott meg egy gyertyát, és nem tartott magasba egyetlen csillagszórót se anélkül, hogy ne gondolt volna egy pillanatra Gáti Erikára. Kora délutántól az éjféli szentmiséig ezernyi párbeszéd zajlott, melynek során legalább ennyi sokatmondó sóhaj szakadt fel a beszélgetők lelkéből, hogy páraként szálljon a decemberi égre. Valahova abba az irányba, amerre őt sejtjük, mert aki ismerte, az tudja, hogy bár igazságtalan volt vele a sors a földön, mikor korán kiragadta innen, de a sok jóért, amit adott az embereknek, a minimum, hogy valahol fent keressük.

Era hűsége nem megkérdőjelezhető, úgyhogy a távszerelem azóta is bizonyosan tart. Szíve már nem dobog Csókakőért, de a lelke sosem szállna máshová.