A vásárlás fellegvára

Fényekben fürdik a különleges acélváros, ahol egykor a bányásznegyed kikötői világítótornyának fénye pislákolt. A hetvenes évek végén még egy szmogos, szennyezett iparvidék része volt ez a terület. 

Időnként olyan füstfelhő lepte el az utcákat, hogy napokra beszorultak az emberek az otthonaikba. Ha a szél a bányák felől fújt, akkor az asszonyok pontosan tudták, nem ajánlatos azon a napon kint szárítani a ruhákat. A lakók szorgos munkával megkeresték a betevőrevalót, és nem indultak útnak egy derűsebb otthon reményében.

A nyolcvanas évek végére hanyatlott az ipar és bezárták a kokszüzemeket. Ezzel egy időben megindult a város lassú, de meseszerű metamorfózisa. Egymás után húzták fel a multicégek irodaházait. 

Nemzetközi cégek, bankok választották székhelyül az ébredező, valamikor egyszerű Düsseldorfot. Neves építészek sereglettek ide, hogy elképzeléseiknek teret adjanak és olyan mesterműveket tervezzenek, amelyek megőrzik nevüket az utókor számára. Az egykori iparvidék épületeit átalakították vagy ma műemlékként hasznosítják.

A Thyssen-palota a város egyik jelképe lett, amely mellett a szokatlan külsejű Operaház magasodik. Csodájára járnak a Frank O. Gehry által tervezett ezredvégi ferde toronynak is, amely az épületegyüttesek között, a kikötő partján fehérlik. 

Az utcákat járva mégsem tűnik egy futurisztikus rengetegnek, mert az óváros magját eredetiben meghagyva egy élhető, jókedélyű német tartományi székhely, ahol ismeretlen a közlekedési dugó és a szennyezett levegő.

A japánok különösen imádják a vendégszerető düsseldorfiak mindennapjait, olyannyira, hogy egész kolóniák költöztek ide a szigetországból. A technikai zsenivilág tagjai, akár három-négy évre idetelepülnek a családjaikkal, és élvezik az elegáns, nagyvilági, mégis barátságos hangulatot.

Az óváros zegzugos árkádsorai között több mint 260 vendéglátóhely bármelyikében kötelező a sajátosságokat kipróbálni. A kiváló minőségű barna sör, az "Alt" a helyi sörfőzdékben készül, azonban szerényen adagolják ezt az árpalét. 

A kétdecis pohárba öntött mennyiség még talán szomjoltásnak is kevés. A Media kikötőben felhúzott üvegpalota szeszfőzdéjében alkotják meg a Killepitsch gyógynövénylikőrt, és kulináris különlegességért sem kell messzire menni, hiszen az ököruszály- vagy marhafarokpörkölt kóstolása igazi kihívás még az edzett gourmand-ok számára is.

Düsseldorf leghosszabb és - Németország talán - leghíresebb bevásárlóutcája a Königsalle, a helyiek elnevezése szerint pusztán "Kö". Itt szinte egymásba érnek a világmárkák üzletei. A messziről jött turisták úgy csüngenek a kirakatokon, mint kisgyerekek a mézeskalácsbolt előtt. 

A bevállalós márkarajongók nem hagyják ki a lehetőséget, hogy itt üríthessék ki a pénztárcájukat, hiszen óriási a választék a sok helyütt nehezen beszerezhető portékákból. A vezető divatcégek sem maradnak ki a pénzszerző akcióból, és a legújabb trendeket követve a legkeresettebb modellekkel reklámozzák a ruhakölteményeiket. 

Itt a szerényebb vásárló nem akad fent egy 400 eurós órán, de azért érdemes jól megnézni az árcédulán azokat a nullákat, ha mégis shoppingolásra vetemednénk. 

Ha az utóbbi ugyan kimarad az életünkből, Düsseldorfot akkor sem lehet kihagyni, ha Németország felé vesszük az irányt. A nyüzsgést és a stresszt még hírből sem ismerő város a kultúrát sem szorította a divat árnyékába. 

A tartományi múzeum a 20. századi remekművek otthona, és a város szülötte, Heinrich Heine értékes iratgyűjteményét az irodalmi költőóriás nevét viselő intézményben tekinthetjük meg. 

Düsseldorf meglehetősen hasonlít Ruhr-vidéki szomszédjához, Kölnhöz, azonban ne kísérletezzünk összehasonlítgatásokkal, pláne ne firtassuk a helyiek véleményét a témáról, mert a méltán büszke városlakók között ez kényes kérdés. 

Tegyünk be a táskába két szendviccsel többet, hajókázzunk le a Rajnán, és döntsük el ezt mi magunk.