Mézédes emlékek

A karácsonyi ünnepkör elmaradhatatlan kelléke a mézeskalács. Aki igazán eredeti receptek alapján akarja készíteni, keljen útra, és látogassa meg a Petrits családot Szekszárdon. Hatodik nemzedék foglalkozik édességekkel, 1825 óta készítenek mézeskalácsokat, gyertyákat, cukorkákat, süteményeket. A tradíció az évszázadok során apáról fiúra szállt. Jelenleg az ötödik és a hatodik generáció készíti a mézeskalácsokat. 2003 nyarán Mézédes Emlékeink címmel nyitották meg Magyarországon egyedülálló gyűjteményükből a Mézeskalácsos, Gyertyaöntő és Cukorkakészítő Múzeumot, amely mesterségük és családuk hagyományát, a mézeskalácsos mesterség történetét mutatja be.
Az emberek évezredekkel ezelőtt is szívesen formáltak jelképek alakjához hasonló tésztaféléket, legfőképp mézes süteményeket, hogy az ábrázolt gondolat minél gyorsabban, hétköznapi úton elterjedjen. Már a görögök is készítettek ünnepi alkalmakra mézes lepényt. A rómaiak is fogyasztottak bacchanáliákon és lakomákon mézeskalácsot. A magyar mézeskalácsosság eredete és története viszont nem tisztázott. Egyes tudósok szerint a mesterség a magyarság első századaira vezethető vissza, a 1213. század folyamán Erdélybe települt szászok hozták magukkal. Lehetséges az is, hogy Magyarországon a szerzetesrendek terjesztették el, átvéve a görög-római pogány jellegű mesterséget, és keresztény vonásokkal látták el azt.
Mások szerint a mézeskalácsosság Magyarországon csak 300 éves, német eredetű mesterség. Az első céh 1619-ben alakult meg Pozsonyban, bár Sopronban 1535-től említik a feljegyzések a bábsütő mesterséget. Ezt alátámasztja, hogy a mézespogácsa szó 1554-ben, mézesbáb szavunk 1587-ben fordul elő először nyelvemlékeinkben. A 16. századi szakácskönyvek is sok adattal szolgálnak a mézeskalács készítéséről, említik az önálló mézeskalácsos mesterséget is.
A mézeskalácsos mesterek 80-100 kilométerre is eljártak vásárokra és más helységek mestereitől tanulták meg a különböző technikákat, díszítési módokat. A mézeskalácsos mesterség jó száz évvel ezelőtt hanyatlásnak indult. Sok mester a mézeskalács készítéséből már nem tudott megélni, a cukorkagyártás és a cukrászat nagy ütemű fejlesztése nem kedvezett az igényes kézi munkával készülő édességeknek, az alacsony árakkal nem tudtak versenyezni. A népi hagyományok felélesztése viszont arra sarkallta a vállalkozó kedvű mestereket, hogy újra próbálkozzanak. A Petrits családban ez a hagyomány nem szakadt meg, a cukrászkodásból viszont a hangsúly egyértelműen a mézeskalácsokra helyeződött.
A múzeumot tíz éve nyitották meg néprajztudósok tanácsára, hiszen alig van már olyan família, ahol apáról fiúra öröklődött a szerszámokkal együtt az édes tudás is. Nos, ezzel ismerkedhetnek meg kézzelfogható módon a látogatók. Kipróbálhatják az eszközöket, itt csak a mesterlevelek vannak a tárlókban, minden más használható. A családi titkokra is fény derül, az ügyes kezeket utánozni is lehet a díszítésben.
A délelőtti foglalkozás és adventi ajándékkészítés után jófajta vadételeket érdemes kóstolni, ám aki különlegességekre vágyik, jelentkezzen be valamelyik szekszárdi neves borászhoz. A legnagyobbak az ősi magyar disznófajtából, a mangalicából készítenek finomságokat sváb és magyar receptek alapján. A szalámira emlékeztető kulen nemcsak finom csemege, de egészséges is lila hagymával és kemencében sült kenyérrel. Ezekre érdemes kipróbálni az újborokat, noha a végén kihagyhatatlan egy  tüzes, rubinszínű szekszárdi merlot, kadarka vagy bikavér.