A még mindig épülő katedrális

2018.09.01. 10:00

Barcelonának helye van a bakancslistán

A mediterrán városnak számos nevezetessége van, építészetének talán legismertebb remeke a Sagrada Família, mely ma is épül, vagy gondoljunk a legendás futballcsapatra, a sztárjátékosokat felvonultató FC Barcelonára.

Korosa Titanilla

A Plaza Catalunya és a Port Vell között húzódó, platánfákkal szegélyezett korzó a város legnyüzsgőbb pontja. A Sagrada Família (jobbra), a Szent Család-templom vagy A Jövő temploma Barcelona területén található, katalán nyelven a hivatalos neve: Temple Expiatori de la Sagrada Família (A Szent Család engesztelő temploma). Antoni Gaudí mesterműve Fotó: Korosa Titanilla

Katalónia fővárosa modern, globális város kulturális, pénzügyi, kereskedelmi és idegenforgalmi szempontból is, a Földközi-tenger harmadik legnagyobb kikötővárosa. Olyan jelentős nemzetközi rendezvényeknek adott már otthont, mint az 1888-ban megrendezett világkiállítás vagy az 1992-es olimpia.

A város alapítása a helyi monda szerint i. e. 218-ban történt, Hamilkar Barkasz karthágói hadvezér, a római–pun háborúkból ismert Hannibál apja alapította meg a mai helység elődjét. Később a rómaiak, a nyugati gótok és a mórok birtokába is került, majd a katalán őrgrófság fővárosa és független település lett.

A La Rambla (Las Ramblas) Barcelona leghíresebb utcája, a város ütőere, ahol éjjel-nappal pezseg az élet. A Plaza Catalunya és a Port Vell között húzódó, platánfákkal szegélyezett korzó a város legnyüzsgőbb pontja.
Fotó: Korosa Titanilla

Több napot érdemes szánni a város felfedezésére, a frekventált helyeken várakozni is kell a bejutásra. A sétálóutca, a La Rambla hossza 1,2 km, a Placa Catalunya és a tengerparthoz közeli Kolumbusz-szobor között húzódik. A 60 méter magas, 1888-ra elkészült Kolumbusz-emlékmű tetejéről szép panoráma tárul elénk. A gasztronómia kedvelői a La Ramblán érik el Barcelonában a legnagyobb piacot, a Mercat de la Boqueriát, mely – állítólag – a legszélesebb választékot kínálja friss termékekből egész Európában. A várost körülölelő dombokról is jól látható a Sagrada Família, a Szent Család-templom. Építése 1882-ben kezdődött, a tervek szerint 2026-ra, tervezője, Antoni Gaudí halálának 100. évfordulójára fejezik be. Elkészülte után 170 méteres magasságával a világ legmagasabb temploma lesz, és 18 toronnyal fog rendelkezni. Gaudí munkássága több nyomot is hagyott a városon, ilyen a Güell-park, melyet az építész modern lakóparknak szánt, és ugyancsak az ő műve a Passeig de Grácia 92. szám alatt lévő lakóház, a Casa Milá. Ebben az ötemeletes bérházban valósította meg Gaudí leginkább a természet és az építészet összeolvasztását.

Barcelona középkori hangulatú gótikus negyede az óvárosnak központi része. Középkori és római kori épületek maradványai is felfedezhetők. A város központjához közel található a 185 méter magas, a kikötőre néző Montjuic domb, látványosságai közül több az 1929-es világkiállítás vagy az 1992-es olimpia alkalmából épült, vagy ekkor újították fel. Az Placa Espanya közeli részén található a Táncoló szökőkút, és felette az 1929-es Palau Nacional, amely a Katalán Nemzeti Szépművészeti Múzeumnak ad helyet. Ez Barcelona legjelentősebb és legnagyobb múzeuma. A Montjuic egy másik részén található az 1992-es olimpia színhelye, ahonnan a város tárul a szem elé. A létesítmény látogatása ingyenes. A modern építészet kedvelői könnyen észreveszik a Torre Agbar 38 emeletes, 144 méter magas felhőkarcolóját, amely jelenleg a vízművek irodaháza.

A Sagrada Família, a Szent Család-templom vagy A Jövő temploma Barcelona területén található, katalán nyelven a hivatalos neve: Temple Expiatori de la Sagrada Família (A Szent Család engesztelő temploma). Antoni Gaudí mesterműve
Fotó: Korosa Titanilla

A futballrajongók ne hagyják ki a Camp Nou stadiont, túra keretében meglátogathatják a múzeumot, öltözőt, a futballpályát, illetve számos trófeát is láthatnak. A hangulatos metropolisz strandjai 4 kilométer hosszan terülnek el az aranyhomokos tengerparton, a legnépszerűbb barcelonai strand, a Barceloneta a nyári napokon igen zsúfolt lehet, akik ezt nem szeretik, azoknak érdemes egy másikat választaniuk.

A VÁROSRÓL

Barcelona Katalónia fővárosa. A Földközi-tenger partján található, mintegy 120 km-re délre a Pireneusoktól és a francia határtól. Délen a Llobregat folyó, északon pedig a Besós folyó határolja. A Generalitat de Catalunya, azaz a 2006-os katalán autonómiastatútumban meghatározott intézmények, a katalán tartományi parlament, elnöki hivatal, tartományi kormány székhelye. Érseki központ és egyetemi város, kiemelkedő európai kongresszusi centrum.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!